78
Rodostó, 8. januarii 1727.
Édes néném, azt igen bánom,
hogy megelődzött kéd az újesztendőbéli atyafiságos és szíves
köszöntésivel és üdvözlésivel, holott nekem kelletett volna azt a kötelességet
végbenvinni elsőben. És azzal ne dicsekedjünk, hogy a megelődzés
bizonyos jele a kéd felőllem gyakortább való gondolkodásának és az én lágy
szeretetemnek, mert azt holtig meg nem engedem kédnek. És ha mértékben
tennők a szeretetet, az igaz, hogy a mérték felőlem többet nyomna
száz fontnál. Mindazonáltal kéd is jó, én is jó. Énnekem a tengeri halak a
bizonyságim, hogy elébb nem írhattam, mert olyan nagy szelek jártak a tengeren,
hogy csak nekik lehetett a tengeren járni és nem az embereknek. Oda is adtam
volna nekik a levelemet, de kéd nagy hegyen lakik, ők pedig nem szeretik a
hegyre felmászni. Ami pedig a kéd köszönetit illeti, én azokot mind
visszákívánom duplán, és még azokon kívül új erőt a sok levélírásra. Éppen
tegnapelőtt szedtem rendben a szokás szerént a kéd leveleit, amelyeket
rendben veszem minden esztendőnek a kezdetin. Az enyimeket pedig, ha a
tanácsomot béveszik, meg kell égetni, vagy akármely szükségre fordítsa kéd, nem
bánom.
Édes néném, vettél-é sok
ajándékot az esztendő első napján? Nem tudom a franciák honnét vették
azt a szokást, gondolom, hogy a régi rómaiaktól, mert ők meg szokták volt
egymást ajándékozni az esztendő kezdetin, és az a martiusnak első
napján volt; pogány szokásban jó szokás, főképpen annak aki veszen. A
keresztényeknél sok pogány szokás maradott meg, de sőt még az
anyaszentegyházban is látunk olyanokot, amelyeket a régi pápák és püspökök
meghadták. Ilyen, lámpásokot és gyertyákot gyújtani a templomokban, a'
bizonyos, hogy azt szükségből kezdették, mert a pincékben és rejtett
helyeken kelletett tenni az áldozatot a régi keresztényeknek. Azután azt
ceremoniából megtartották, mivel a régi királyok előtt gyertyákot
gyújtottak, és mikor valahová ment a régi római polgármester, égő
fáklyákot és tüzet vittek előtte; a királyok és gazdagok holttestek
mellett pedig lámpások égtenek. Még most is találnak olyan régi boltokra, ahol
égő lámpás vagyon a koporsó mellett; hogy tarthatott annyi száz
esztendőkig az olyan lámpás, annak okát már most nem tudják, de azt minden
tudja, hogy találtak olyan égő lámpásra, de mihent az áer éri, elaluszik. A
fársángot, amelyet mi olyan nagy áitatossággal megtartunk, a pogányoktól
vettük. Hát mi honnét vettük a vízbenvető hétfüt, mondja meg kéd nekem. Hát
bizonyos vármegyében Franciában micsoda szokás volt, mikor valamely úrnak egy
nemesember a földit bírta, akit vasallusnak nevezték, akkor ha az olyan
nemesember megházasodott, legelsőben a földesúr fekütt a menyasszony
mellé, de köntösösön és csizmáson, és csak egyik lábát volt szabad feltenni az
ágyra és csak egy kevés ideig. Most már elhadták azt a szokást, hanem a
földesúrnak sódort adnak. Hát még micsoda szokás vagyon ott, ha egy nemesember
a másnak földére megyen vadászni? Amennyi foglyot vagy nyulat lő, azt a
földesúr házához kell vinni, aztot meg kell készíttetni úgy, mint a kötésben
vagyon feltéve, ha szinte a gazda otthon nem volna is, másként elvesztené
jószágát. Üsmértem olyan nemesembert, akinek ilyenért pere volt egynehány
esztendeig. Jaj! édes néném, talám valaha írtam már az ilyenről, de nem
jut eszemben. De azt tudom, még meg nem írtam, hogy tegnap egy kis hideglelés
volt az urunkon. Eluntam a sok szokásról írni. Az én szokásom pedig a', hogy
tíz órakor lefekszem, másnap hatodfél óráig a szememet ki nem nyittom. Már tíz
az óra, mert későn fogtam az íráshoz, és a jó szokást el nem kell hadni. Azért
maradok az asszonynak köteles, alázatos szolgája. Az újesztendőben írott
első levelet pompával kell végezni.
|