92
Rodostó, 27. novembris 1730.
Édes néném, a komédiának még vége nincsen, meg is kell fizetni a
komédiásokot. Ma hozák hírit, hogy Constancinápolyban 25. napján ennek a
holnapnak a császár a rébelliseket megölette, amely ilyen formában ment végben,
hallgassa kéd rébellisné félelemmel, mert semmit el nem veszek belőlle, se
hozzá nem teszek.
Az utolsó levelemnek utolsó résziben való utolsó végin megláthatta a
füleivel, hogy micsoda formán lőn vége a rébelliónak, és hogy mint akará
az új császár eloltani a tüzet, amelyet Pátrona gerjesztett vala fel, és amelyet
ha külsőképpen mintegy eloltotta volna is, de belsőképpen mind ez mái
napig Pátrona szüntelen gerjeszté. Mivel az ő kívánsági mindennap
sokféleképpen szaporodának, úgyannyira, hogy mind a császár, mind a
fővezér mintegy kételenek valának kívánságinak eleget tenni, tartván
attól, hogy újabb rébelliót ne kezdjen, mivel sokan tartottanak hozzája. A
város főbírája (stámbol effendi), Deli Ibrahim minden úton-módon azon
igyekezék, hogy meggazdagodhassék. Mindenekre igyekezék venni Pátronát, úgyannyira,
hogy akik valamely tisztségekre vágytanak, ezeknek sok pénzt kelletett adniok
elsőben, hogy elnyerhessék. Pátrona a minap a szerdengestiek agájával (ez
olyan sereg, amely a harcon elől szokott menni, mind az ostromokon; ezek
olyan vitézek, akiknek nem is kell a halálról gondolkodni) a vezérhez kísérteté
magát. A vezértől mindeneket megnyervén, azzal annyira elbízá magát, hogy
egy mészárost akara moldovai vajdának tenni a Deli Ibrahim kérésére, aki is sok
pénzt vett vala fel a mészárostól. De a vezér azt felelé néki, hogy nem volna
szabadságában fejdelemséget adni valakinek a császár híre nélkül. Ezzel
megmenté magát, de hogy teljességgel eziránt való szándékát megváltoztathatnák
Pátronának, azt tanálák fel, hogy az ő társát, Muszli agát vennék arra
eszközül, aki is tihája vala a jancsár agának. Ez értelmes lévén, eleiben adák,
hogy micsoda illetlen dolog volna egy mészárost tenni vajdának, hanem vállalja
magára, hogy végben ne menjen ez a dolog. Muszli tehát eképpen cselekedék.
Pátronához menvén, úgy téteté magát, mintha néki is nagy kedve volna arra, hogy
a nem okos mészáros vajdává lenne, azért mondák Pátronának, hogy ebben a
dologban nagy vigyázással kell járni, és hogy jó volna elmenni a kaszáp basihoz
(azaz a mészárosok fejéhez), aki is itt nagy tekintetben vagyon, és kell néki
minden mészárosról felelni. Oda érkezvén, Muszli kérdé tőlle, mivel a
moldovai vajdaságért ezer erszény pénzt ígérnek, azt akarjuk tudni tőlled,
ha akarsz-é kezes lenni azért a mészárosért, hogy nekik azt a pénzt leteszi, ha
a vajdaságot megnyerik néki. A főmészáros felelé, hogy ő nem lenne
kezes azért a mészárosért csak ötven polturáért is. Pátrona erre igen
elszégyenedék, és a nem okos nagyravágyó mészárost nem Molduvában, hanem a
tömlöcben küldé. Deli Ibrahim pedig semmivel meg nem elégedvén, mindennap
nagyobb-nagyobb állapotokra vévé Pátronát, úgyannyira, hogy ez az utolsó
mindennap újabb állapotokot kére a ministerektől, amely nagy tisztségeket
akarának pedig néki magának adni, egyikét sem vevé el.
A császár nem tűrhetvén tovább kevélységit, Constancinápolyban hívatá
Csánum Kosát, hogy kaptán pasának tennék (a kaptán pasa a tengeren lévő
erőnek főgyenerálisa), és a nissai pasát, hogy ez kísérné a Mekkában
menő szarándokokot. Mindenik csaknem egyszersmind Constancinápolyban
érkezének. Pátrona megsejdítvén, hogy az utolsót másvégre hívatták volna (amint
is úgy volt), tanácsot tarta híveivel, hogy miképpen lehetne megelőzni és
meggátolni a császár szándékát. Erre való nézve az egész főtisztségeket
magok között eloszták. Muszlit arra kénszerítték, hogy venné fel a kultihája
tisztségit; a jancsár agát vezérré akarák tenni, Pátronát kaptán pasának. A
muftit le akarák tenni, hasonlóképpen az európai kadileszkert (főbírót).
Egyszóval Pátrona mind az egész tiszteket a maga híveiből akará tenni, ha
pedig ezt véghezvihette volna, felfordította volna az egész birodalmat. A
császár ezeket megtudván, úgy téteté, mintha posta érkezett volna a babiloniai
pasától, aki azt írta volna, hogy a perzsa és a szerecsenek nagy károkat
tesznek, azért aki igaz musulmánnak tartja magát, menjen segítségire. Erre való
nézve a vezér nagy dívánt hirdete, hogy tartana tanácsot az egész ulémákkal és
haditisztekkel. A nem okos Pátrona is a dívánban mene Muszlival és a
szerdengesti agákkal. Azután a dívánban béhívaták a postát a levéllel, amely
csinált levél vala, és sokféle veszedelmes híreket mondatának véle. Ez így
lévén, a vezér mindjárt három boncsokos pasaságot ígére Pátronának, és más
főtisztségeket a szerdengesti agáknak, csak menjenek Babilonia
segítségire. De egyik sem esék a tőrben, mivel egyik sem akara elmenni. A
vezér látván, hogy semmit nem végezhetne aznap, mondá, hogy másnap a császár
előtt kellene más dívánnak lenni, azért arra int mindeneket, hogy ki-ki
jelen légyen jó reggel. Ez
mind arra való volt, hogy a lesre vihessék a rébelliseket.
Másnap, tehát 25. napján a
holnapnak mindnyájan a császár kastélyában gyűlének. A kastélynak három
udvara lévén, mindenik udvarban egy dívánházat készítének, hogy a gyűlés
háromféle helyt tartatnék. A legbelsőbb udvarban lévő házban a
fővezér tarta dívánt a tatár hámmal, a muftival, jancsár agával,
Pátronával és más egyéb főtiszteivel a rébelliseknek. A második udvarban
Csanum Kocsa tart dívánt a szerdengestiek agáival és mindazokkal, kik
Pátronához tartottanak. A harmadikban vala a nissai pasa más sokféle rendben
lévő tisztekkel. A császár szolgái penig a boztansiakkal mindenik udvarban
fegyveresen elrejtett helyeken valának. Tanálkozék pedig valamely csorbasi, ki
Pátronára haragudott, mivel az ortáját (azaz a régyimentét) elvette vala
tőlle. Ez ajánlá magát a császárnak, hogy ő végbenvinné szándékát, és
sok olyan jancsárokkal, kik Pátronára haragudtanak, a császár kastélyában
titkon bémene. Midőn pedig már az egész gyülekezet a tanácsházakban ki-ki
helyére ült volna, a császár hívatá a tatár hámot és a muftit magához; azalatt
egy puskát kilőttenek, hogy a kapukot bézárják. Azonnal a csorbasi bémene
a dívánházban, amelyben vala a vezér, a köntösit letévé, és csak a páncélingben
maradván, Pátronát kezdé vagdalni, és akik véle valának, azok a Pátrona híveit,
akik is magával együtt esszekoncolák. Hasonlóképpen a más két udvarban is a
Pátrona híveit mind megölék, és mindenik udvarban nagy vérontás vala; a
testeket szekerekre rakák, és a tengerben veték. Ez napon délig az egész rébelliseket
kiirták, és csak ugyan ettől a naptól fogvást mondhatja Mahmud valóságos
császárnak magát. Én is valóságos atyafia, szolgája maradok kegyelmednek, édes
néném.
|