93
Rodostó, 25. martii 1731.
Édes néném, fillentenék, ha
azt mondanám, hogy a minapi levelét kedvesen nem vettem kednek. Hát kéd
kedvesen vette-é az enyimet? Kedvesen. Már én csak rébellióról fogok kednek
írni, tavaly is írtam egy nagyról, most is írhatnék, ha akarnék. Azoknak pedig
csak az az oka, hogy kéd most nem lakik Pérában. Elég a', hogy a minap ismét
támadás lőn Constancinápolyban, eztet az arnótok kezdék, akik is
esszevervén magokot jancsárokkal elegyesleg, két- vagy háromezeren a városon
elszéllyedének, és olyan nemesi szándékban valának, hogy felverjék a császár
udvarát, akit végben vittek volna, ha egynehány órával eleit nem vették volna. A
császár úgy maga is veszedelemben lett volna, de eleit vévén a dolognak, és a
főtisztei keményen viselvén magokot, a rebellisek közül sokat megölének,
és elszéllyedének a többi. Ezt a rebelliót a császár leányának tulajdonítták, a
szegény Ibrahim vezér feleséginek, aki is bátor asszony lévén, a birodalmat is
szerette volna igazgatni, aminthogy igazgatta is a vezér éltiben. Elég a', hogy
igazán vagy hamisan néki tulajdonítták ezt a rébelliót, és büntetésül a tenger
halai közé veték. Egy ilyen fejdelemasszonyt úgy tetszik, hogy másképpen is
gyomlálhatták volna a világból. De minthogy így esett, mit tehetünk rólla. Az
egészség jól van-é, édes néném?
|