101
Rodostó, 15. februarii 1734.
Ideje már egy leveledet vennem,
édes néném! Én hármat is írtam ebben az esztendőben. Azt írják, hogy
Stanislaus Danckán tölti a telet, meglássuk, mint lesz dolga a tavasszal. A
francia és a spanyol had erősen takarodik Oloszország felé, a sardiniai
király is készül. Nem tudom mit gondol a császár, de én azt gondolom helyette,
hogy ha Stanislaussal elveszteti is a lengyelországi királyságot, attól
tarthat, hogy maga is Oloszországból ki ne kőtöződjék. A spanyol
király fia meg nem elégszik az ő két hercegségivel, az apja még királlyá
is teheti, most van ideje. Hát nekünk vagyon-é most ideje, hogy várjunk
valamit? A szegény urunk amit a pennájával tehet, el nem mulatja, eleget ír
mindenfelé. Mert mi olyanok vagyunk, mint az evangyeliumbéli beteg, aki harminc
esztendeig volt a tó mellett, várván, hogy valaki vesse belé, amidőn az
angyal felzavarta. Mi is azt várjuk, hogy valaki valamely zűrzavart
csináljon, mert mi magunkkal jó tehetetlenek vagyunk. Az Isten elhozza még a mi
óránkot is, ha most nem, másszor.
Ki ne nevetné, édes néném,
micsoda rendesen tudod leírni, hogy a franciák micsoda állhatatlanok minden
cselekedetekben, és hogy egy francia két-három leányt, meg annyi asszonyt is
akar egyszersmind szeretni. Az úgy vagyon. Két asszony rendesen reá vett volt
egy franciát, aki is mindenikhez járván, mindenikkel el akará hitetni, hogy
szereti. Ez a két asszony barátosok lévén egymással, egymásnak titkokot
megvallák, és egymástól megtudák, hogy a francia mint hitegetné őket. Egybebeszélvén,
a franciához mennek, és sok szép szín alatt, mintha csak tréfálódnának véle,
úgy békötözik és pokálják, valamint a kisgyermeket, hogy csak a fejit
mozgathatta. A' meglévén, a falhoz támasztják, valamint egy faképet, és ott
mindenféle szép szókot mondanak neki. Annak vége lévén, az asszonyok egyikének
a szállására mennek és két legénnyel a bépolált szeretőjököt is
odavitetik. Ott enni adnak neki, valamint egy gyermeknek, azután az asszonyok
lefeküsznek, és közikben teszik az eleven bábot, és ott valamit el tudnak rajta
tenni, el nem mulatják: szidják, pirongatják és csúfolják, és egész étszaka nem
hagyják alunni. Reggel felé megígérik neki, hogy elbocsátják, csak
tisztességesen viselje magát. A legény mindent felfogad, az asszonyok
felkelnek, felöltöznek, és kimennek a házból. Sok idő múlva egy vénasszony
bémegyen a házban, és elódja. A legény kérdi, hogy hol vannak az asszonyok.
Mondja a vénasszony, hogy vagyon már két órája, hogy hintóban ültek, és ki-ki a
maga jószágában ment. Másszor többet, jobbat, de most nincsen egyebet mit
írnom, azért maradok az asszonynak nemcsak spárgás, de köteles szolgája.
|