104
Rodostó, 12. aprilis 1734.
Igen szépen és alázatosan
köszönöm, édes néném, a halat, amely duplán érdemli a köszönetet. Egyszer
azért, hogy nénékám küldötte, másodszor azért, mert böjtben vagyunk, mert
szükségünk vagyon reá. Mert itt ritka a jó hal, azért-é, hogy a tájékát a hal
nem szereti, vagy pedig a mi halászaink szamárok. Itt igen mértékletességgel
lehet böjtölni a hallal, de a tojásban van részünk, mert azzal böjtölünk. Úgy
tetszik némelykor, mintha pislenek járnának a gyomromban. Talám nem is hazudok,
ha mondom, hogy több kél száz tojásnál napjában. Szokotálja fel kéd egész
böjtön, és a négy után tegyen kéd három cifrát, meglátja kéd, hogy négyezerre
megyen, mégpedig el is engedek egynehány napot. Ha a Vitellius császár
asztalához járhatnánk, nem kellene rántottát enni, mert azt írják felőlle,
hogy egyszer az asztalán kétezerféle hal volt, ki sütve, ki főve, és meg
másszor hétezerféle madár. Mind e' soknak tetszik, főképpen olyanoknak,
mint mi, akik csak egyféle halat is kegyes szemmel tekintjük az asztalon. De ha
meggondoljuk, egy olyan császártól, aki minden nagyságát csak az asztalában
tartotta, és aki a világot bírta, talám kitelhetett. De azt kérdhetné valaki,
ha vagyon-é hétezerféle madár? Erre Noé megfelelhetne. De addig mi csak esszük
a rántottát. Nem is volna jó annyi sokféle halban bujálkodni, főképpen
ilyen ritka böjtön, mint a mostani, mert talám sohasem érte kéd, hogy a
nagyböjtben esett volna Szent György. A bort is köszönöm néném, de nem annyira,
mint a halat, mert borunk elég vagyon, de nemcsak elég, de jó is, asztali
bornak bévehetni. Nem kényes italra való borok, se nem konty alá valók, amint
szokták mondani, de elég jók a szükségre és a táplálásra. Mi kell egyéb? A
mértékletes ital segíti a mi édes egészségünket. Azt tartják, hogy egy ebéd
felett négyszer innya elég: az elsőt mi magunkért, a másodikát jóakaróinkért,
a harmadikát a vigasságért és a negyedikét az ellenséginkért. Eztet nem tartják
a mi édes tündérhazánkban.
Azt mondod, néném, hogy a minapi
levelemben fogyatkozást találtál. A' bizonyos, hogy a fogyatkozást mind meg
tudod üsmérni, mind aztot megigazítani. De talám nem főbenjáró dolog,
talám csak abban vétettem, hogy elfelejtettem egy i felében punctumot tenni. Éppen
most jut eszemben, hogy egynehány ifiú képíróknak ajándékot tettek fel, hogy a'
nyerje el, amelyik közüllök legszebb képet ír. Az egyike legszebbet írt, annak
is kelletett volna az ajándékot elnyerni. Aki is a Krisztus utolsó vacsoráját
leírván, szerencsétlenségire meg találta igen szépen spékelni a húsvéti
bárányt, mely az apostolok előtt volt, a zsidók pedig nem ették meg a
szalonnát, és így másnak adták az ajándékot. Ha kéd is ilyenforma fogyatkozást
talált, talám halált nem érdemel. Ami felől írt kéd, bánadalommal bánom,
hogy meg nem cselekedhetem, de mit tehetünk rólla, megbocsátom a kéd kérésit,
bocsássa meg kéd is, ha meg nem cselekszem. De jó egészséget kivánván, maradok.
|