117
Rodostó, 8. octobris 1735.
Amely keresztet még
előre ellátjuk, hogy viselni fogjuk, úgy tetszik, hogy aztot könnyebben
kellene viselni. A szegénységet is könnyebben tűrik, ha csak lassan,
lassan esnek abban, mert hozzászokik. Édes néném, a jó Isten újabb keresztet
adott reám, amelyet még előre általláttam volt, hogy reám fog szállani, de
azzal könnyebbnek nem találom, de reménlem, hogy aki reám adta, erőt is ád
a hordozásra. Ítéld el néném, ha nem nagy kereszt-é rajtam, hogy a mi jó Sibrik
apánkot el kelle tegnap temetnünk, annyi nagy és hosszas betegsége után az
Isten magához vévé. Egyrészint halálán nem kellene szomorkodnunk, mert az Isten
végit vetette sok szenvedésinek, de másrészint lehet szomorkodnom, mert az
egész gond és baj reám szállott, amely nem kevés olyan állapotban, mint melyben
vagyunk. Kétféle nemzettel van bajom, akik egymást nem szeretik. Vannak
olyanok, akik nem voltak kezem alatt, és akik nem szoktak a tőllem való
függéshez, akik azt tartják, hogy már most felszabadultak minden más alatt való
lételtől, akik azt gondolják, hogy a fejdelem csakhamar elérkezik, azért
addig nem szükséges függeni valakitől. Azt is tekintik, hogy
éntőllem, akitől kell függeniek igazság szerént, én magam sem üsmerem
a fejdelmet, azt sem tudom, mint leszek elméjiben, mivel az gyakorta történik,
hogy akit az atya szeretett, azt a fia nem kedvelli. Azt is hozzáteszem, hogy
akitől se adományt, se büntetést nem várnak, ott az engedelmesség sem
egész, mert az embereket vagy a haszonkeresés, vagy a félelem vezéreli, ritkán
a szeretet vagy a becsület. Egy feljebbvalónak pedig nem lehet magának azzal
hízelkedni, hogy szeressék mindenek csak ajándékon, hogyha tőlle valamit
nem várhatnak, mint éntőllem, hogy nem várhatnak. A' való, hogy mindenkor
csak azon kell igyekezni, hogy az alattunk valók inkább szeressenek, mint
féljenek, de azzal nem kell magunknak hízelkedni, hanem azt kell egy
feljebbvalónak magában feltenni, hogy kinek-kinek a maga rendihez való
becsületit megadja. A maga hivatalját ne az emberekért való nézve kívánja jól
végbenvinni, hanem az Istenért, és igen szeresse az igazságot. De ámbár
mindeneket jól végbenvigyen is, hagyják-é szó nélkül? Nem. A tisztségben
lévőkre mindenkor balítéletet szoktak tenni, de aki az igaz úton jár, van
mivel vigasztalni magát. Vigasztalj, édes néném, mert van szükségem reá, de
egyik vigasztalásom a', ha az egészségedre vigyázsz.
A vezérnek írott búcsúzó
levelét urunknak, most jut eszemben, hogy eddig el kelletett volna kednek
küldenem. Soha keresztény fejdelemhez a porta olyan hitellel nem volt, mint
őhozzája szegényhez, az ő tanácsát mind becsülte, mind követte. Hidd
el, néném, hogy tudott is jó tanácsot adni.
A fényes porta
fővezérjének, Ali passának,
halála előtt írott búcsúzó levelének párja.
Ezen dicsőséges
birodalom első méltóságában tündöklő, nagy bölcsességgel felékesített
fővezér, kedves szívbéli barátom, kit Isten mindenható jókkal megáldjon.
Kétségkívül csudálkozni
fog a vezér, kedves barátom, amidőn halálom hírével ezen levelemet fogja
venni. De mivel az emberi természetnek halandósága a halált elkerülhetetlennek
lenni mutatta, az Istenhez való szeretet hívott, hogy hozzá készüljek, és a
győzhetetlen császárhoz való háláadóságom ösztönzött, hogy búcsúvétlen
világból ki ne menjek. Melyre nézve, még egészséges voltomban mindenekről
rendelést tévén, az udvarom főtiszteinek megparancsoltam, hogy halálom
történvén, amidőn a vezért tudósítani fogják, kedves barátomnak ezen
levelemet megküldjék. Hassanak azért szívére igaz barátjának utolsó szavai, és
mutassa bé a császárnak kegyelmes uramnak igaz háláadósággal teljes szívemnek
utolsó beszédit. Mindenkor az Isten megfoghatatlan bölcsessége rendelésének
tulajdonítottam ezen fényes birodalomban való jövetelemet, de kiváltképpen azon
indulatomot, amelytől viseltetvén oly időben jöttem, amidőn a
hadakozás szerencsétlen sorsa által legnagyobb változások között forgottak a
birodalom dolgai. Meggyőzte vala elmémet az Istenben vetett bizodalom, és
fényes portában helyheztetett reménségem, hogy engemet el nem hágy, és ímé
életemnek utolsó órájában is mondhatom, hogy meg nem csalattam, mert
személyemet becsületben tartván, a velem lévő kevés számú híveimmel
táplált, és az ellenségim szándékitól megoltalmazott. Én is mind ezeket szemem
előtt viselvén életemben, orcám pirulása nélkül múlok ki ezen halandó
világból, mert nem vádol lelkem üsmereti, hogy a birodalomban valakit
megbántottam volna, és hogy a fényes porta valóságos jovát minden tőllem
lehető módok szerént nem kerestem volna. Vigasztalásomra volt életemben
sokszor, hogy ezen egyenes szándékomot a porta ministeri megüsmérvén, hozzám jó
szívvel voltanak, és így csendes nyugodalomban élvén, ezen utolsó órámhoz
készültem, amelytől egyedül várhattam minden nyomorúságimtól való
felszabadulásimot. Mivel pedig törvényem azt parancsolta, hogy az Istent
mindenekfelett és barátomot őérette, mint önnönmagamot szeressem,
mondhatom, hogy mindazokot, akiket Isten ezen a világon gondviselésem alá
bízott, ámbár szolgálatomra rendeltettek, fiaim gyanánt tartván szerettem, és
ezen indulattól viseltetvén, irásban tett rendelésim szerént, amim volt,
közikben osztottam. De nem szégyenlem megvallani oly megszűkült
állapotomot, hogy a császár mellém rendelt és engemet jó szívvel, szorgalmatos
hívséggel szolgáló tiszteinek illendő megjutalmazásokra semmit sem
hagyhattam. Melyre nézve, ha a győzhetetlen császár előtt valamely
érdemet tulajdoníthattam volna magamnak, azon kértem volna, hogy mindazokhoz,
akik mellém rendeltettek vala, énérettem mutassa kegyelmességét. De minthogy
magam is annyi esztendőktől fogvást inkább terhére voltam a portának,
mintsem hasznára, egyedül csak a császár kegyelmességében ajánlom egyenként
őket, de kiváltképpen Ibrahim hív tolmácsomot a mindenható Isten
jutalmaztassa meg legdrágább áldásival velem tett jótéteményjit. És azon Isten
nevében kérem, engedje meg, hogy kevés számú híveim, mintegy pásztor nélkül
hagyatott juhok írásban tett rendelésimet véghezvivén, testemet az édesanyám
mellé, minden világi pompa nélkül nyugosztatván, minden háborgatás nélkül
bátorságosan követhessék más országokra útjokot, vagy akinek tetszeni fog, a
birodalomba megmaradhassanak. Mindezek után pedig azon Istentől minden
testi és lelki áldást kívánván a vezérnek és az egész birodalomnak, végzi
szavait holtig hűséges barátja, már porrá és hamuvá leendő.
R. F.
|