120
Rodostó, 15. maji 1736.
Azt ne gondold, néném,
hogy megholtunk volna, még élek, mert eszem és írok. A halottak, pedig úgy reá
tartják magokot, hogy egyiket sem cselekszik. A testünk mindennap jóllakik, de
az elménk igen koplal a vigasságtól. A többi is érzi a maga bibéjét, de én
duplán érzem. Mind a magamét érzem, mind a másét kell néznem, ha szinte nem
tehetek is rólla. És soha ilyen állapotban nem voltam, ne is adja Isten, hogy
többször legyek. Legkisebb vigasztalásom nem lehet, a jó Isten valóságoson
magamra hagyott engemet. Mindennap a sok bosszút látom, de az Isten kegyelme
nem engedi, hogy érezzem. Akikkel legtöbbet vagyok, és akik legtöbb jó szót
adnak, és nagyobb barátságot mutatnak, ugyanazok akarják meghomályosítani
becsületemet. Egy kis jó kedvem nékik méreg, és kedvetlenségem előttök
kedves. Mindennap újítják ellenem való beszédeket. Mindezeknek pedig néném, nem
más az oka, hanem hogy ki nem osztogatom nékik a fejdelem jószágát. Hogy pedig
ki nem osztogatom, azt gondolják, hogy magamnak tartom. Hadd beszéljenek, csak
én az igaz úton járjak. Másutt megcsillapodott a hadakozás. Augustus lengyel
király, Dom Carlos neápolisi király, a loteringus hercegnek Loteringyiáért a
toscanumi hercegséget adták, és Loteringyiát a francia Stanislaus királynak
adta, hogy bírja holtig, és így ki-ki megelégszik a részivel. Itt pedig más
hadakozás kezd gyulladni a töröknek a muszkával, már a boncsokokot kitették
Constancinápolyban, ez a jele a hadakozásnak, és hogy egy holnap múlva a vezér
megindul a hadakkal. Az Isten aki minden dolgokot vezérel, adja vigasztalását
nékünk.
|