124
Rodostó, 8. martii 1737.
Bezzeg néném, nyertünk
mi a változásban, mint Bertók a csíkban, vigasztalásunkra vártuk ezt az ifiú
fejdelmet, de szomorúságunkra jött. A szép rendtartást, amelyet az atyja
szabott volt közöttünk, és amelyet oly igen igyekezett annyi esztendők alatt
megtartani, és megtartatni velünk mind holtig, azt a fia harmadnap alatt
felfordíttá, és annak elrontásán kezdé el az itt való életét. Úgyannyira, hogy
olyan kevés idő alatt abban a keresztényi és fejdelemhez illendő
rendtartásban csak egy kis fótocska sem marada meg, minden eltöröltetett, és
csak a nagy rendeletlenségnek ködje szállotta meg a házunkot. Csak ebből
elítélheti akárki, hogy mit remélhetünk, kivált mi, akik oly nagy fejdelmet
szolgáltunk volt, akinek minden dolga okosságból, rendből és kegyességből
állott. Most pedig mind ellenkezőt látunk, mert a rendet nagy
rendeletlenség követte, az okosságot a hebehurgyaság, a kegyességet a harag és
az idegenség, úgyannyira, hogy harminc esztendőtől fogva való
bujdosásunk oly súlyosnak nem tetszett, mint már ez a három holnap. Most
suhajtják leginkább mi megholt urunkot, mert szomorúan kell néznünk az atyja és
a fia között való nagy különbséget, de már ebben benne vagyunk. Mihent
ideérkezett, az atyjának minden jószágát híven kezében adtam. Való, hogy káromlás
nélkül nem maradtam, mert a hamis atyafiak sokkal vádoltanak, és a hamis
vádolásra a fejdelem sokat vizsgálódott utánam alattomban. De becsületem
megsértésére valót semmit nem talált, ezt nékem maga is megvallotta. Nincsen
semmi jobb, mint az igaz úton járni. A' volna kívánatos dolog, hogy az atyja
nyomdokát követné, meg, mert a' bizonyos, hogy a porta vizsgálódik utána, hogy
micsoda természetű. Azt kérdhetnéd, néném, hogy én mint vagyok az
elméjiben. Csak úgy, mint a többi. Nékem csak egy istenfizessét sem mondott
azért, hogy jószágára, cselédire viseltem gondot. Itt tegnap nagy földindulás
volt, a föld sem nyughatik alattunk. Jó egészséget, néném.
|