127
Constancinápoly, 21. septembris 1737.
Elhagyók, néném,
Rodostót, annyi esztendők múlva kibontakozánk onnét. De hogy? Csak
herdiburdi módjára. A fejdelem csak kevesedmagával indula meg, de úgy, mintha
az ellenség lett volna a hátunkon. Még csak annyi időt sem adott magának
se nekünk, hogy a portékáit elrakják. E' talám csak arra való volt, hogy
elmondhassa, amit nékem mondott: nem halok én itt meg, mint az apám. Nem felelék
reá, de gondolám, hogy talám még Erdélyben sem. Elég a', hogy tegnap ebéd
tájban a város mellé érkezvén, egy udvarházhoz vivének, ott a császár tisztei a
fejdelmet megvendéglék. Ebéd után mind a fejdelem, mind mialánk paripákot
adának. Onnét megindulván, pompával kísérék a császár tisztei a szállására,
amely csak egy szőcs háza, de kényesen ellakhatik egy fejdelem benne. A
házak mind fel voltak ékesítve az idevaló mód szerént a császár
parancsolatjából.
Minthogy még itt igen
újak vagyunk, azért semmi új dolgot nem írhatok többet, hanem csak azt írom
idő töltésért, hogy olyan nagy állatot láttam, aki felől
gyermekségemtől fogvást hallok beszélleni, és kívántam látni. Már
ebből észreveszi kegyelmed, hogy az egy éléfánt. Ez a nagy állat
egérszőrű, a feje olyan, valamint írják, a fülei, valamint az
asszonyok legyezője; a szájából kétfelől két vastag fog nő ki,
mint a karom. Azok pedig hosszak, az ételre azok néki nem használhatnak, de az
is bizonyos, hogy a természet azokot néki hasznára adta. Az is bizonyos, hogy
az esztergárosok sok szép drága munkára fordítják azokot. De amit leginkább
csudáltam abban az állatban, az orrát, de orrnak nem mondhatom, mert az orra
végiből jő ki egy olyan fityelék, valamint a pulykának, a' pedig
hosszabb fél ölnél, és vastag mint a karom, az úgy hajlik, mint egy korbács. Annak
a vége olyan, mint a disznónak az orra, két lyuk megyen fel rajta mindvégig,
valamint két szivárványon. Azon szíja fel a vizet, mikor iszik, vagy mikor
magát mossa, azzal fecskendezi, azzal ád magának enni. A' neki olyan, mint
nékünk a kezünk, ő azzal egy polturát felveszen, ő azzal egy csomó
szalmát felveszen, és magát mindenütt legyezi, mert a farkának azt a hasznát
nem veheti, akit pedig azzal megüt, meg vagyon ütve. Egyszóval, nem lehet
kigondolni, azki azt nem látja, hogy mennyiféle hasznát veszi ő annak. A
lábai mindenütt egyaránsú vastagságúak, mint az oszlop, vannak olyan vastagok,
mint egy embernek a combja. A magossága 13 arasz volt, de e' még csak a
kisdedek közül való. Csudálatos az Isten az ő munkáiban. Elég már arról a
nagy állatról beszélleni.
|