142
Oroszcsik, 14. octobris 1738.
Itt vagyunk tehát, minthogy innét írok, annyi sok irtóztató
veszedelmek között is. De a nemes vér vagy veszt, vagy nyér, de próbál. Mindazonáltal ideérkezénk
szerencsésen, hol az ellenség hátán, hol egynehány ezer között kelletett
eljőnünk, de mégis borbélyra nem volt szükségünk. Meg kell tehát mondani
azt a nagy veszedelmet: nem nagy veszedelem-é, amidőn annyi sok ezer viza
között kelletett elmennünk. Hát ha felfordították volna a hajónkot? Elég a',
hogy ezen holnapnak a 6-dik napján mind hajóra ülének a bujdosó urak, úgymint
Csáki úr, Zai úrfi, Ilosvai, Pápai, Dászti, ez olasz, Pázmány uraimék és magam.
A fejdelmet pedig igen nyomorult állapotban tevék a hajóban, és nem akará, hogy
egyikünk is lenne véle a hajójában, amelyet mi nem igen bántunk, mert nagyobb
mulatsággal vittük végben a vizi utunkot. A' bizonyos, hogy gyönyörűséges
dolog jó társaságban, mint mi voltunk, a Dunán lemenni, mert minden két óra
múlva nagy szép szigetekre találtunk, és némelykor meglehetős városok
mellett mentünk el. A városok pedig mind Törökország részin vannak. A híres
Nicápoly a többi között volna legszebb, de igen ocsmány helyre vagyon építve; a
várossal általellenben szakad a Dunában az édes Olt vize. Csak azt sem láthattam
suhajtás nélkül, mert olyan édes hazából foly ki, ahonnét 31
esztendőtől fogvást vagyok kirekesztve. Minthogy veszedelmes volna
étszaka járni, azért minden estve kikötöttünk valamely sziget mellé. Gyakorta a
szigetparton csak a tormához kötötték a hajót, mert olyan vastag gyükerek
vannak, mint a szekér rúdja. Ha megreszelik sárga, és jó, ha mindjárt eszik; de
ízetlen, ha egy keveset áll reszelve. Vérontás is volt, mert kivált
Havasalfölde részin való szigetekben csaknem mindenütt találni sertéseket, vadok
vagy szelidek, nem tudom, mert azok örökké a szigetekben laknak csak magok,
talám gazdájok is lehet. Elég a', hogy egy szigetben kettőt megöltünk,
jóllaktunk, még bennek tartott. De mennyi átokkal ettük, mert a főhajósunk
török volt, eleget mondotta, hogy megszeplősítettük a hajóját; mi azt csak
nevettük, őnéki pedig csak kelletett nyelni a zsíros füstöt. De amicsoda
jó muszulmán volt, talám el is adta azután a hajóját, azért hogy tisztátalanná
lett volt a disznóhústól. Tegnap, úgymint 13-dik ideérkezénk szerencsésen.
Istennek hálá, a fejdelem már ideérkezett volt igen nyomorult állapotjában. Innét
már csakhamar Csernavodára megyünk. Ezzel maradok.
|