152
Jász, 3. septembris 1739.
Itt csak a kozákokról kell írnom,
mégis csak a kozákokról, mert soha nagyobb rémülést nem lehet látni, mint itt
van, kiváltképpen amiolta a törökököt megverék. Már a muszka is Kocsinnál
vagyon, valóságoson lehet tartani a kozáktól, szüntelen tele is vannak most is
a templomok, de nem azért, hogy imádkozzanak, hanem azért, hogy a nép minden
portékáját a templomokban hordja. A vajda is tegnap ide visszájöve, de nem
olyan nagy pompával, mint mikor elmene. Ilyen a világ! Mihent ideérkezék, én is
megizeném néki, hogy küldjön el innét, ma pedig magam voltam nála. Eleget
beszélgettünk a mostani dolgokról, de én leginkább azon sürgettem, hogy
megindulhassanak, mert tudom, hogy ővajdasága sem várja bé azokot a jó mag
kozákokot. Vagyon is már rendelés irántam, el is készültem, és Isten jóvoltából
elmondhatom, hogy holnap idehagyom őket, mint Szent Pál oláhokot. Soha
örömestebb meg nem indultam, mint én fogok megindulni, ha lehet, még egy órával
indulok meg elébb, mintsem kellene. És maradok édes nénémnek.
|