154
Bukurest, 23. octobris 1739.
Gondold el néném, itt is kell
félni azoktól a veszett kozákoktól, mert ha szinte a békesség meglegyen, de a
muszka ármádából sok százan elszakadván, erre a földre is béütöttek prédálni. Úgy
tetszik, mintha csak engemet keresnének, és ha idejöttek volna, az ágyban
találtak volna, mert ennek előtte egynéhány nappal estve, amidőn le
akartam volna fekünni, egy kis hideg jött reám; egész étszaka aluttam, de
másnap, mintha minden tagomot, ízeimet elszedték volna egymástól, úgy voltam,
semmimet meg nem mozdíthattam, még csak az ujjaimot sem. Egyszóval, valamint
egy darab fa, vagy akiben egy csepp vér nincsen, olyan voltam. Se meg nem
fordulhattam, se még csak a pohárt sem szoríthattam meg, noha igen nagy
belső forróság lévén rajtam, szüntelen szomjúhoztam, de legkisebb
fájdalmat nem éreztem. Így voltam harmadnapig, azután egy kevessé az erő
meg kezdett jőni, de úgy leapadott róllam a hús, mintha egy holnapig
feküttem volna, a belső nagy forróság emésztette volt meg. Azután eret
vágattam, fele a véremnek olyan volt, mint a hideg étek, fele mint a ténta. Eztet
a jászi mulatságos lakásom okozta volt. Már most úgy vagyok, hogy kimehetek a
szállásomról. De elítélheted, édes néném, micsoda állapotban voltam éppen azon
a napon, amelyen meg sem mozdulhattam az ágyban, mert a szolgám mondja, hogy
uram, itt rossz hír vagyon, mert a vajda udvarában igen rakodnak szekerekre, a
vajda kiment a városból, és a városon minden ember futófélben vagyon, mert azt
mondják, hogy a kozákok nem messze vannak. Ezt hallván, csak gondoltam, hogy
most oda vagyunk a tyúkoknak, és csak azt vártam, hogy mikor jőnek bé a
házamban, mert tudtam, hogy olyan embertelenek, hogy még meg sem jelentetik
magokot, már mindenemet nekik szántam volt. De az Isten úgy adá, hogy másnap
hozák hírit, hogy csak a széllyeken kóborolnak; azután hovátovább jobban
lecsillapodék a hír, és mi is lecsendesedénk. Talám már teljességgel
megmenekedünk a veszett kozákoktól. Annyiszor írtam már felőllök, úgy
tetszik, hogy tégedet is megijesztettelek, néném, vélek. Itt már a tél jól
béállott, de a vajda, aki mindenkor jól volt hozzám, most megváltozott, mert
nem állottam akaratjára, az ő vajdaságánál drágábbnak tartom becsületemet
és nemzetségemet. Vigyázz, néném, az egészségre, mert a' drága portéka, és írj.
|