163
Rodostó, 15. julii 1741.
Ne csudáljad, néném, ha
gyakrabban nem írhatok, mert igen nagy szárazságok járnak, a téntám is
elszáradott. De a' mind semmi volna, csak a vizek el ne száradtak volna, mert
csak szükségre valót is nehéz kapni. Ne mondják nékem ezután, hogy a száraz
esztendő szűk esztendő, mivel öt holnaptól fogvást öt óráig
tartó esőnk nem volt, mindazonáltal az aratás bő volt, termettebb
gyümölcsfákot pedig nem lehet látni, mint az idén. De aki száz emberrel
százezret megverettethet, eső nélkül is adhat bőséget, amint azt
látjuk az idén. Ez az Istennek a mezei áldását illeti. Nézzük már a városon
való irgalmasságát. Igen tartottunk attól, hogy a szárazságokban betegségek ne
uralkodjanak, főképpen a pestistől tartottunk, de Istennek hálá, egy
esztendő sem volt egészségesebb; ami legnagyobb, a császári városba sem
hallatik. Miről panaszolkodhatunk tehát? Egyébről nem, hanem ha
háláadatlanok vagyunk és leszünk az Istenhez annyi áldásáért. Amég a borszüret
elérkezik, addig tegyünk egy kis fordulást Frankfurtumba, mindenféle
királyoknak a követjek már régen ott vannak a császárválasztásra, de még ahhoz
nem kezdettenek. A fejdelmek mindenütt hadat készítenek, a prussiai király
negyvenezer embert vitt Siléziába, a bavarus Csehországra vágy a francia
segítségivel. Legyen Isten akaratja. Néném, jó egészséget kívánok.
|