171
Rodostó, 1748. 15. aprilis.
Immár a keresztyének is megbékéltek.
Ennek a holnapnak a kezdetin volt meg a békesség a magyar királyné és a francia
király között; ugyanebben a békességben engede a magyar királyné Oloszországba
két vagy három tartományt Dom Filepnek. Legyen hosszas békesség, de a királyok
között csak támad valamely per, amelyet az álgyúprokátorokkal folytatják. Itt
mi csendességben vagyunk, a császárunk a békességet szereti, a szomszédival jól
vagyon, a nép szereti. Aki pedig valami izgágát keres, és a bőriben meg
nem fér, azt csakhamar a halak országában küldi, de fő nélkül. A török
urakot pedig nem a hazához való szeretet indítja fel, hanem csak az a veszett
fösvénység. A jancsárok itt ha feltámadnak, a pénzzel mindjárt lefektetik
őket. Ez a császár olyan kezlár agájának véteté fejit, akinek fejdelemhez
illendő kincse volt, mégis a bőriben meg nem fért, hanem a császár
ellen kezdett holmit indíttani. A kezlár agáknál boldogabb nem lehet e világon:
szüntelen a császár előtt vannak, az asszonyira ezek vigyáznak, annyi
kincset gyűjthet, amennyit akar, noha minek, mivel gyermekek nem lehet,
feleségre szükségek nincsen, mivel ami azt a szükséget okozná, azt tőllök
egy késsel elmetszették.
|