172
Rodostó, 1748. 20. maji.
Kedves néném, látom, hogy már
elfáradtál a leveleimben csak az esőről, hidegről, melegről
olvasni, hanem azt kívánod, hogy írjak valamit is a török udvarról, annak
szokásáról, igazgatásáról, rendtartásáról. E' mind jó és hasznos, de ilyen
formába nem levelet, hanem könyvet kellene írnom. Látom én azt, hogy az
asszonyok is megokosodnak idővel; tegyük oda még a férfiakot is, azoknak
is szükségek vagyon arra, hogy az idő legyen mesterek. Azelőtt csak a
mulatságról gondolkodtunk, most pedig azt akarjuk tudni, hogy mi szokás vagyon
a birodalomba. Micsoda változás ez? Kedves néném, ebben is kell engedelmeskednem
és véghezvinnem kívánságát, amint tőllem lehet.
Legelsőben is azon kezdem
el, hogy nem lehet eléggé nem csudálni ennek a nagy birodalomnak annyi ideig
való fenttartását és ne tulajdonítani annak a fegyver által való nevekedésit
inkább az Isten rendelésinek, mintsem a török rendszerért való igazgatása
módjának vagy az okosságnak, akik azt igazgatják. Nem is gondolhatunk mást, ha
megtekéntjük a császárnak egészen való hatalmát, amely gyakorta mind okosság,
mind jó erkölcs nélkül vagyon, és akinek beszéde és cselekedete, ha kevés
okossággal volna is, de törvény és példa. A portán nem a nagy nemből
valóság, se nem az érdem emel fel valakit a nagy tisztségekre, hanem a
császárnak hozzája való jóakaratja. Micsoda az orvossága az ilyen
rendeletlenségnek? A kemény büntetés, mivel azt hamarjában megölik, aki a
birodalom ellen kezd valamit, és e' zabolában tartja a basákot. A keménység és
az erőszak természete a törököknek. Ők az igazgatásnak módját a
hadakozásban kezdették, azt meg sem változtatták, mindenben természetté vált,
hogy úgy legyen, mint a rab. Ebben a nagy birodalomba szükséges, hogy mindjárt
még kezdetiben eleit vegyék annak, aki az ellen akarna valamit indítani, de
sőt még itt csak a gyanóság is a megöletést követi. Most ez elég, másszor
többet vagy kevesebbet. Talám azt kívánod, néném, hogy a birodalom históriáját
írjam le. Csak azért is jó egészséget. Jó étszakát! Ki látta májusba sokat
írni!
|