187
Rodostó, 17. novembris 1752.
Itt kedves néném, szép
idők járnak, az ablakok nyitva vannak, lehet tehát most írni a török
lakadalomról.
A császároknál a házasság
nem szokás, hihető, hogy ők abban az ország csendességire vigyáznak,
de az is hihető, hogy a lakadalmi irtóztató költségeket akarják elkerülni.
A császár annyi rableányt tarthat, amennyi néki tetszik. Akik férfiú
gyermekeket hoznak e világra, azokot úgy tekintik, mint császárnékot, és a fiok
császárok lehetnek idővel.
A törökök között kétféle
házasság vagyon: a törvény szerént való házasság és a bérben való házasság; a
harmadik, a rab leánnyal való ágyasság. A törvény szerént egy török akármely
gazdag legyen, de három vagy négy valóságos feleségnél nem vehet többet. A
bérben való házasság minden ceremonia nélkül megyen véghez, hanem megalkusznak
a leány apjával és anyjával, akik bérbe akarják adni leányokot a bíró
előtt, aki írásba teszi, hogy egy ilyen legény, egy ilyen leányt magához
akarja venni, hogy feleség helyett legyen. Köteledzi arra magát, hogy étellel,
ruházattal fogja tartani, úgy a tőlle leendő gyermeket is, de olyan
formában, hogy visszáküldheti az apja házához, amikor néki tetszik, megfizetvén
a bért az alku szerént. Ami pedig a rab asszonyokot illeti, a törvény szerént a
törökök arra fordíthatják őket, amire szeretik. A törököknél a gyermekek
egyaránt osztoznak, akármely asszonyoktól valók legyenek. Hanem az a különbség
vagyon, hogy a rab asszony gyermeke rab lesz, valamint az anyja, hogyha az
atyja fel nem szabadítja.
Amidőn a férfiú hal
meg előbb, az asszony kiveszi a néki kötött pénzt; ez a valóságos
feleséget illeti, mivel a többivel nem gondolnak annyit. A török a valóságos
feleségit elveszi, akinek fizet, bérben tartja, a rab asszonyát pénzen veszi.
Egy ember, aki el akar
válni a feleségitől, tartozik néki megadni, amit néki kötött házasságakor,
az elválás a bíró előtt megyen végben, és azután mindenik rész szabad.
|