188
Rodostó, 1753. 22. martii.
Kedves néném, micsoda régi
lakosok vagyunk ebben a városba, tegnap 33 esztendeje múlt el itt való uralkodó
bujdosásunknak. A' bizonyos, hogy mint a negyedrésze, annyi időt nem
töltöttem Zágonban. Hát azt megírjam-é, hogy mennyi ideje, hogy onnét
kiugrattam? A' nem ártalmas, még hasznos, mert meglátom, micsoda nagy háláadással
tartozom Isten ő Felségihez, aki olyan hosszas gondviseléssel volt hozzám.
Annak jól felszámlálva 45 esztendeje vagyon, áldassék Istennek szent neve. De
térjünk az asszony dolgára.
A törökök, azaz az
írástudók, a környülmetélést nem tartják hitágazatnak, se az Alkorán
parancsolatjának, és hogy anélkül is lehet a paradicsomba menni. A gyermeket
hét esztendős korában szokták környülmetélni. A környülmetélésnek napján
vendégséget készít a gyermek atyja házánál; a gyermeket pedig felöltöztetik
mentől cifrábban ha lehet, azután lovon az utcákon hordozzák
muzsikaszóval. A gyermeknek keziben egy nyíl vagyon, amelynek vasát a szíve
felé tartja, meg akarván azzal mutatni, hogy készebb azzal inkább a szívét
általverni, mintsem a hitet megtagadni. A társai, jóakarói nagy örömmel kísérik
őtet a templomba, ahol az imán (a pap) egy kis oktatás után a hitnek
ágazatját mondatja el véle. Azután a borbély a kerevetre teszi a gyermeket, két
szolga lepedőt tart előtte, a borbély a teste végin való bőrt
kihúzván és megszorítván kis fogóval, a borotvával elvágja. És az elvágott
bőrt megmutatja a jelenvalóknak, mondván: az Isten nagy. Azonban pedig a
gyermek sír és kiált a fájdalomba, és a jelenvalók köszöntik őtet, hogy
már ő is a hívők köziben vetetett. Azután visszáviszik a gyermeket
ceremoniával az atyja házához, ahol harmadnapig vagyon a vendégség. Azt jó
megtudni, hogy a pap nem ád nevet a gyermeknek, hanem az apja születése után a
keziben veszi, és felemelvén, az Istennek ajánlja, egy kevés sót tészen a
szájában, mondván: tessék az Istennek fiam Ibrahim (vagy más nevet), hogy az
ő szent neve néked mindenkor olyan jóízű legyen, mint ez a só, és meg
ne engedje néked a földi dolgokot megkóstolni.
Minthogy a törökök azt
tartják, hogy ami a testet megmocskosítja, a lelket is megszennyesítti, és hogy
ami egyikét megtisztítja, a másikát is megtisztítja, erre való nézve a
mosodással készülnek az imádsághoz. (Istenes ember, mondja az Alkorán,
amidőn az imádsághoz akarsz fogni, mosd meg az orcádot, kezeidet, karodot
és lábaidot, a házasok, kik együtt hálnak, megferedjenek, hogyha betegek és az
utozók vizet nem találnak, tiszta porral súrolják meg orcájokot; mivel az Isten
szereti a tisztaságot, azt is akarja, hogy az őnéki tett könyörgés
tekélletes legyen, hogy hálákot adjanak néki kegyelmiért, és hogy segítségül
híják az ő szent nevét.) E' mind szép és jó egyrészint, de másrészint
haszontalan való intés, mert szegény Mahumet nem kértél a Krisztus nevében,
anélkül a kérés meg nem hallgattatik. Én pedig annak nevében kérem a néném
egészségit. E' most elég.
|