194
Rodostó, 14. decembris 1754.
Kedves néném, lehet-é nagyobb hírt írni, mint egy hatalmas császárnak
halálát. Ma hallottuk meg, hogy tegnap Mamut császár elhagyá a világot.
Egynehány napig betegeskedvén, a nép igen kívánta volna látni, olyan helyre
viteté magát, ahol megláthatá. Tegnap, hogy a népnek kedvit találja, nagy
erőt vévén magán, lóra ült, és a Szent Sofia templomában ment. Mikor
visszátért volna, ha meg nem kapták volna, leesett volna a lóról, és
amidőn a házához érkezék, csakhamar meghala. Elmondhatni, hogy nagy
császár volt. A hadakozásba szerencsés volt, azt elmondhatni. Azt is
elmondhatni, hogy nem kívánta a hadakozást elkezdeni, és békességben akart
uralkodni. Egynehányszor akartak zenebonát indíttani ellene. De ő annak
elejit vette, lecsendesítette, és az indítóktól a fejeket elvétette, hogy többé
azt ne cselekedjék. A nép igen szerette, mind keresztyén, mind török, maga is a
keresztyénekhez jó akarattal volt. A birodalmat csendesen igazgatta, kegyetlen
nem volt, a vezérit sokszor megváltoztatta, de egyet sem öletett meg.
Elmondhatni felőle, hogy nagy császár volt, noha kis termetű.
Helyiben Oszmánt tették, az atyjáról való testvéröccsét. A' pedig legkisebb
ellenmondás nélkül mene végben. Oszmánnak az anyja még él, az is megmenekedék a
rabságtól. Mind Mamut, mind Oszmán a Musztafa császár fiai. Immár harmadik
császár vendégi vagyunk; az Isten ő szent Felsége az ő kezekből
táplál minket bőséggel. Kedves néném, kalinitza!
|