199
Rodostó, 30. aprilis 1756.
Ennek a holnapnak a kezdetin a császár aprilist járata Zaid effendivel, mert
letevé a vezérségből. Az új vezér Imrehor Musztafa, Moriába lévén, ma
ideérkezék, Constancinápolyba megyen. E' már másodszor vezér. A francia és az
ánglus hadakozást hirdetének egymásnak. Az anglusok igen kegyetlen, kemény
szívűek és háláadatlanok. A minap olvastam egy anglusról, aki ugyan
érchercegje volt a háláadatlanoknak, lehetetlen, kedves néném, hogy le ne
írjam. Tudom, hogy azt mondod utána, hogy szamár volt.
Elég a', hogy egy rendes ifiú anglus, az atyja kereskedő volt és
gazdag, de ő igen fösvény lévén, még többet akara szerezni, azért más több
kereskedőkkel Amérikában indula. Mikor Amérika széllyin volnának, a
hajóskapitány egy sziget mellett megállapodék, hogy innyavaló vizet hordasson a
hajójában. Amég a vizet hordották, az anglus kereskedők kimentek a
hajóból, hogy vadásszanak. Az ifiú anglus is kiment vélek, de mint nem okosok,
igen eltávozának a parttól, a vademberek reájok rohanának, és mind megölék a
többit, csak éppen az ifiú anglus szaladott el. A kapitány észrevévén a dolgot,
csakhamar onnét megindula, az ifiú ott marada. Aki is rettentő
keserűségbe és rettegésbe bujdosott imede-amoda az erdőben, nem
tudván hová lenni, szüntelen tartott attól, hogy valamely vademberre ne
találjon, aki mindjárt megöli. Az éhséget is már kezdette volt próbálni,
megszabadulásról semmi reménsége nem lehetett. Nem is mért a tenger partjához
közelgetni, hogy valamely hajót láthasson, akin megszabadulhasson, se valami
ételre valót keresni, hogy valakire ne találjon. Elfáradván az erdőben,
egy kis dombocskára heveredett, de mint elhüle azon, hogy hátratekintvén, egy
leányt láta a bokor közül kijőni, aki hozzája mene. És mindenik álmélkodni
kezde egyik a másikán, és mindenik kegyesen kezdé egyik a másikát tekénteni. És
ha az ifiú megkedvellé a vadleánynak termetét és személyit, aki is mezítelen
volt, a leánynak is megtetszék az ifiúnak termete, fejér ábrázatja, és annyira
megszereté, hogy mindjárt azon kezde gondolkodni, hogy tarthassa meg életét. És
egy barlangba vivé, és minekutána szép gyümölcsökkel megvendéglette volna, egy
szép forráshoz vivé, hogy innék. Hihető, hogy a leány előkelő
renden való volt, mivel mindennap felékesíti vala magát igen szép
csiga-nyakravalókkal. Azután a leány vadállatok bőreit vivé a barlangba,
hogy a legény reájok feküdjék, és sokféle színű tollakkal felékesíté
barlangját. Hogy pediglen mulatságot szerezhessen néki, kiviszi vala őtet
estve vagy a holdvilágon valamely szép kies helyre, valamely forrás vagy patak
mellé, ahol a legény nyugodhatott, ő pedig addig vigyázott, vagy pedig az
öliben aluttatta, és felköltötte, mihent valamely zörgést hallott. Eszerént
töltik vala idejeket, amég magoknak új nyelvet nem csinálának. Akkor a legény
megérteté véle, hogy szerencsésnek tartaná magát, ha őtet bírhatná a maga
hazájában, ahol néki szép köntösöket csináltatna.
Egynehány holnapokot töltöttek vala el nagy szerelembe, amidőn a leány
a tengeren egy hajót meglátván, és már tudván, mit kelletnék cselekedni,
jeleket mutata, hogy a hajó a parthoz közelítene. Estve mind a ketten a hajóban
ülének, a hajó Barbád szigetében igyekezett, az ifiúnak is oda kelletett volna
menni. Nagy örömbe valának, hogy megmenekedhetének a sok nyughatatlanságtól és
félelemtől. De a leány micsoda víg szívvel hagyá el hazáját és szüléit,
hogy azzal tölthesse életét, akit úgy szeretne, és akinek élete veszedelmével
tartotta meg életét. De menél inkább közelgetnek vala ahhoz a szigethez, a mi
ifiúnk annál kedvetlenebb és gondolkodóbb kezde lenni, megvizsgálván azt
magában, hogy ő mennyi időt töltött el hejában, hogy azon idő
alatt az ő pénze semmi interest néki nem hozott, az ő kereskedése
azon idő alatt nem folyt. Hogy pedig visszászerezhesse azon vesztéseket,
és jó számot adhasson szüléinek az útjáról, elvégezé magában, hogy attól a
társától, aki véle annyi jót tett, megváljék, mihent a szigethez érkezik. Ahol,
mihent a hajó odaérkezik, a tengerparton vásárt tartanak, ahol a rabokot
eladják, valamint nálunk a lovakot és az ökrököt adják el. A szegény nyomorult
vadleány sírni és reménkedni kezde, de csak hejában. Azt is értésire adá, hogy
terhes volna tőle. De az ifiúnak a szíve semmin meg nem esék, hanem csak a
maga hasznán. De sőt még, hogy megtudá, hogy terhes volna, még nagyobb
áron adá el egy kereskedőnek. Kedves néném, mit mondasz erről a
háláadatlanról? Én csak azt mondom, hogy az Isten megfizette irtóztató
háláadatlanságát. Legalább ne adta volna el, ha magának meg nem akarta tartani.
Oh fösvénység, mennyi lelket vesztesz el?!
A prussus ebben a holnapban kezdé el a királyné ellen ok nélkül a
hadakozást, és foglalá el igazságtalanul Saxoniát.
|