204
Rodostó, 2. novembris 1757.
Kedves néném, ismét nagy hír! Oszmány császár sok betegeskedése után a sok
mindenit másra hagyá. Mondám, másra hagyá, mert az a más is nem másnak, hanem
másra hagyja, valamint a dervis mondá egy perzsiai királynak. Egy dervis bémenvén
a király udvarában, egy filegorjában egy gyéként leteríte, és a pipáját
meggyújtá, mintha ő lett volna az úr. A király meglátván, hozzájá külde,
megizenvén neki, hogy mérte volna megpróbálni, hogy szabadság nélkül bémenjen.
A dervis azt izené, hogy a vendégfogadóban mindennek szabad bémenni; a
királynak szüleatyja, nagyapja, apja egymásra hagyták a kastélyát, valamint a
vendégfogadót. A király megneveté a dervis bolondságát. Oszmány jó császár
volt, békességszerető, a keresztyéneket nem gyűlölte. Az elmúlt
holnapnak 29. napján hala meg. 2 esztendeig, 10 holnapig és egynehány napig
uralkodék. Másnap Musztafát tevék császárnak, mintegy ötven esztendős, ez
az Ágmet császár fia. Isten tudja, micsodás lesz.
Azt írod néném, hogy Franciaországba vadászatban egy hercegné leesvén a
lóról, kitörte mind a két karját; a' bizonyos, hogy holtig fogja viselni a
bélyegit. Abból látjuk, hogy az ifiú asszonyoknak nem kellene megengedni, hogy
lóra üljenek; az öregeknek mind inkább megengedhetni, nincsen annyi szükségek a
karokra, lábokra, mint az ifiaknak. Azt olvastam, hogy Tessálonika tájékán volt
egy úri asszony, akinek egy kedves paripája volt, akin igen szerete járni. A ló
is olyan kevély volt, hogy mást nehezen vett magára. Úgy történik egyszer, hogy
Rómából egy pápának Constancinápolyba kelletett menni a császárhoz, minthogy
földön ment, tehát az asszonynak jószágán kelletett általmenni. Amidőn
odaérkezett, az asszony nagy tisztelettel fogadá. Mikor meg akara indulni, az
asszony kéré, hogy ülne a lovára, és vinné végben azon az útját. A pápa
kedvesen vevé jóakaratját, és a lovára üle. A pápa elvégezvén dolgát,
visszátére, és a gazdasszonyához szálla, és a lovat nagy köszönettel visszáadá,
és megindula. Egynehány nap múlva az asszony a lovára akara ülni, de nem lehete,
mert azután soha magára nem vevé az asszonyát, mintha mondotta volna, hogy egy
szent pápát hordoztam, ezután egy asszonyt nem hordozhatok. Néném, cálinitza!
|