206
Rodostó, 29. decembris 1757.
Már mostanában új és hideg
szokást vesznek, mert a hó között is hadakoznak, mivel ebben a hideg holnapban,
ötödik napján nagy harc volt Lissánál, Siléziában. A királyné hadát Károly
fejdelem és Marsalus Daun komendírozták, a prussiai király maga komendírozta a
maga hadát. A harc nagy volt, mind a két rész vitézül viselte magát, de végtire
a győzedelem a király mellé hajola, és a harcnak azt a hasznát vevé, hogy
Breslót ismét visszányeré. Isten tudja, meddig bírja.
Ismét a halálról kell
írnom, mert Csáki úrnak hatodik a szava igen elnehezedvén, hetedik 11 órakor
reggel meghala 81 esztendős korában. Csaknem holtig, vagyis holtig
egészséges volt, nem volt szüksége se doktorra, se orvosságra. Azt nem
mondhatni felőle, hogy ezért holt, amazért holt meg, mert ilyen betegsége
volt, mert az orvosság nem volt jó, mivel csak azért holt meg, mert az Isten
elvégezte, hogy minden ember meghaljon. Utolsó generálisa volt Rákóczi
Ferencnek. Már mi csak ketten maradtunk Zai úrfival, mi vagyunk a legutolsók,
mert legutoljára hagyott minket az Úristen, mire, meddig, ő tudja. Elég
a', hogy adjunk hálákot néki, hogy megadta ezt az esztendőt eltöltenünk,
és kérjük, hogy ne hagyja el ezután is a szegény bujdosókot, el nem fordítván
szent szemeit róllok. De ne szájjal, hanem szívvel kérjük; mert az emberek a
szájat hallgatják meg, de az Isten a szívet tekénti, valamint történt egy szent
remetével.
Egy püspök a tengeren utozván, a hajósok egy sziget mellé a hajót megkötik,
a püspök maga mulatságára a szárazra kimegyen. Amint alá s fel járna, egy kis
gunyhócskát láta a fák között, gondolá, hogy talám valamely ember laknék ott.
Egy kis ablakocskához közelítvén csak csendesen, emberszót halla, és mintha
valaki imádkoznék. De mint elcsudálkozék, hogy az, aki bent volna, eszerént
imádkozék: átkozott legyen az Isten. Ezeket a szókot pedig szüntelen mondja
vala. A püspök nem állhatván, bémene az emberhez, és mondá néki: atyámfia, ne
azt mondjad, hogy átkozott az Isten, hanem áldott az Isten. A remete úgy kezdé
mondani. A püspök, hogy erre megtanította volna, visszátére a hajóhoz, és
megindula a hajó. A remete pedig azalatt elfelejté, amit tanult volt, és észrevévén,
nagy sebességgel kezde a püspök után futni. A hajó távul vala már a parttól, de
a remete nem vigyázva arra, ha a földön vagy a vízen futott-é, néki csak az
imádság volt az esziben. A püspök és akik a hajóban valának, nagy
csudálkozással láták, hogy a remete a tengeren futna utánok. Aki is a hajót
béérvén, kiáltá a püspöknek, hogy elfelejtette volna az imádságot. A püspök
látván a nagy csudát, mondá néki: atyámfia, csak úgy imádkozzál, amint eddig
imádkoztál. Ebből a példából látjuk, hogy az Isten a szív imádságát
szereti, és nem a szónkra figyelmez. Én is szívesen kívánom kedves nénémnek az
újesztendőt egészségben elérni. Amen.
|