18
Bujukdere, 15. septembris 1718.
Édes néném, már kétszer
volt az a szerencsém, hogy láthattam kédet, de úgy tetszik, mintha még nem
láttam kédet. De azt vettem észre, hogy mikor kédnél vagyok, a nap oly sebesen
repül, valamint a fecske; mikor pedig itt vagyok, akkor rák hátán jár. De én
veszekedhetném kéddel, mert két naptól fogvást levelét nem vettem kédnek. Hogyha
pedig letennők a restséget, mindennap vehetnék levelet kétszer is. Azt jó
megtudni kédnek, hogy én telhetetlen vagyok a kéd leveleinek olvasásában. Ha
azt akarja kéd, hogy jókedvű legyek, gyakran kell nekem írni. Mikor pedig
a kéd leveleit olvasom, akkoron nincsen szükségem a hegedűsre, hogy
táncoljak. Mert azt tudom, hogy mások is úgy tartják, hogy egy kedv szerént
írott levél jobb egy táncnál. Itt mi csak várjuk, hogy szállást rendeljenek,
addig sátorok alatt leszünk, mint az izraéliták. A francia követnek, Bonacnak,
közél mihozzánk egy háza lévén, gyakorta jő ide feleségestől. De még
minálunk nem volt; azt akarja, hogy mi menjünk elsőben hozzája. Abból pedig
semmi sem lesz, mert a mi urunk tudja, mi illendő, és mi nem illenék
hozzája. Még a titulus iránt is vagyon valami akadály, és az ilyen akadály
megakadályozhatja, hogy az akadály elvettessék, és ilyenformán egymást meg nem
látják. De minthogy nekem semmi akadályom nincsen se a precedencia, se a
titulus iránt a követtel, azért gyakran járok hozzájok. Az asszony olyan, mint
egy darab nádméz; azt is elmondhatni, hogy olyan az asszonyok között, mint a
jóféle gyöngy a több gyöngyök között. Jaj! elfelejtettem, hogy sohasem kell egy
asszonyt dicsérni más asszony előtt, mert a' nem esik jóüzün. Hát a' nekem
jóüzün esék-é, hogy a levélben káposztásfazéknak neveznek. De én azt csak
elszenvedem a hasznáért. Micsoda szép állapot, mikor az ember a nénjire meg nem
haragszik. Az egészség mint vagyon, vigyáznak-é reája? Szeretnek-é amiolta nem
láttak? Mert én úgy szeretlek édes néném, mint a káposztát.
|