20
Jénikő, 22. octobris 1718.
Csak nem lehetek addig
csendességben, amég meg nem tudom, mint érkezett kéd haza. Mivel alig indult
meg kéd innét, hogy nagy szél támada, gondolom, hogy a habok megrengették
kédet. Elég a', hogy azolta nem vagyok nyugodalomban. Nekem úgy tetszik, hogy
azolta egy levéllel kitehetett volna kéd a nyughatatlanságból. Amely nagy halak
elmentek az ablakom alatt, mindeniktől kérdeztem, ha nem ették-é meg az én
nénémet, de az átkozott egyik sem felelt. Csak függőben tartom elmémet
mindaddig, még bizonyost nem hallok kéd felől. Reménlem, hogy nem járt kéd
úgy, mint Jónás, és nem lesz szükséges, hogy valamely hal gyomrában küldjem
kédnek ezt a levelemet. Mert úgy meg nem tudhatná kéd, hogy mi tegnap a
constancinápolyi kapu eleiben mentünk lóháton, és ott az út mellett egy kertben
az urunk csak titkon meg akarta látni a császárt, aki is Drinápolyból érkezvén,
nagy pompával ment bé a városban. Nem tudom, ha leírjam-é, kik mentenek
előtte és utána: ha leírom, talám azt mondja kéd, hogy miért terhelem
annyi írással; ha le nem írom, azt mondhatja kéd, hogy rest vagyok. Rest nevet
pedig hogy ne viseljek, inkább leírom, legyen kéd figyelmetes hallgatással. Az
utcákon kétfelől jancsárok állottak sorban. Legelől jöve sokadmagával
az assás basa, azután a csauzok, az émirek, az ülémák (azaz a papok, az
írástudók), a kapicsi basák, a jancsár aga a mistancsi basával, a kalmakán a
kapitán basával, azután a fővezér a muftival, a csauz basa, azután a
Mahumet atyjafiai a zászlója mellett, a császár vezetékji, azután cifrán felöltöztetett
két tevék, kik az alkoránt vitték, azután egy festett és aranyos kocsi, melyben
vala a Mahomet köntöse és fegyvere. Ezután mene a császár igen kívántam
paripán, mellette lévén a fia, azután menének az isóglánok ketten-ketten,
mindenik tized különb-különbféle színű köntösben: az első tized
köntöse sárga, a 2-diknak veres, a 3-diknak zöld, a 4-diknek kék tafota. Az
isóglánok pedig inasszámban vannak az udvarnál. Látja kéd, micsoda szép dolgot
láttam tegnap. De a' csak olyan, mint a füst, és azzal a nagy pompával a
császár nincsen olyan csendes elmével, mint mi; úgy is illik, hogy ne legyen,
legalább hadd hasonlítson valamiben a mi alacson állapotunkhoz, és tudja meg,
hogy ő is ember. De az ő pompáját ne irigyeljük, édes néném, mert
olyan napra jut még, hogy örökkévaló nyomorúságban esik. Akkor mit fog
használni neki a pompa? A mi alacson rendünkben pedig minékünk nagyobb
reménségünk vagyon. Oh! mi szép állapot a kereszténység! Mennél nagyobb pompáit
látom a töröknek, annál nagyobb örömben vagyok a közönséges anyaszentegyházban
való létemért; ezért őnékik nem lehet az a reménségek, amely minékünk
nemcsak vagyon, de kell lenni. Ha Perában megyek, akkor többet predikállok,
addig az egészség jó legyen. Édes néném, egy kevessé még a káposztánál is
jobban szeretlek.
|