32
Jénikő, 10. octobris 1719.
Micsoda szép állapot az:
tegnap ebédet Ázsiában ettem, vacsorát pedig Európában. Ide pedig nem a
levegőégben hoztak, hanem a vízen. Mindezekből megüsmeri kéd, hogy
ide visszájöttünk, és a táborozást elvégeztük. A' bizonyos, hogy nem az
ellenség elől jöttünk el, hanem a sok eső elől, amelyet el nem
lehetett űzni, noha két generális vagyon velünk. A mindennapi mulatság már
itt abból fog állani, hogy vagy Bercsényi uram jő mihozzánk, vagy mi
megyünk hozzája. A vadászat sem múlik el, de a' sem múlik el, hogy ellenünk ne
vadásszanak a portán. Mert a német követi legtöbbet azon elmélkedik, hogy
nekünk árthasson; mi pedig legkisebben sem ártunk néki, és nem tudom, mivégre
kívánja üldözni ezeket a szegény bujdosó magyarokot, akik itt a tengerparton
csak dohányoznak suhajtással. Édes néném, vajon az olyan világi üldözők
olvassák-e az évangyéliumot? Gondolják-é azt, hogy még bé is kell a szemeket
hunni egynehány száz esztendőkig. Akkoron nem a kamaraszék eleiben
citáltatunk, sem nem annak törvényje szerént mondják ki a sentenciát, hanem
aszerént a kegyes évangyelium szerént, amely azt parancsolja a császároknak is,
hogy megbocsássanak az ellenségnek, és a rosszért jól tegyenek. Az olyan
ítélőszék, ahol az allégációt bé nem veszik, nem is az ország törvényit,
hanem az évangyeliumot teszik ott a fejdelmek eleiben. Akkoron egy fejdelem
hejában fogja azt allégálni, a ministerim jovallották nékem, hogy a bujdosó
magyarokot bujdosásokban is üldözzem, és a politica ratio arra vitt, hogy
őket olyan állapotban vessem, amelyben jövendőben se árthassanak. Az
ilyen mentségre csak azt felelik, nem kellett volna azon igyekezni, hogy
elvegyed tőllök azt a kenyeret, amelyet én rendeltem nékik idegen
országban, minekutána már elvetted volna az örökségeket; a politica ratioért
nem kellett volna jövendőbéli bizonytalan rosszért bizonyos rosszat
követni felebarátidon. Ha mások is így gondolkodnának, békességben maradnánk.
Talám gondolkodnak, de az ilyen gondolat csak általmégyen rajtok, valamint a
purgáció.
A' talám tudva nincsen
kédnél, hogy mi most is abban a szándékban vagyunk, hogy Franciaországban
visszámenjünk, és ha csak a mi akaratunkon állana, ma indulnánk meg. De csak az
akarat áll mirajtunk, a tehetség pedig máson, mivel a fejdelem ezen szándéka
iránt a francia udvarnak egynehány rendbéli leveleket írván, arra egyenes
választ nem vehetett még eddig. Az udvar se nem tiltja, se nem jovallja az oda
való menetelit világosan, amelyekből kitetszik, hogy nem kívánja oda való
menetelünket. Inimicus homo hoc fecit. Akik itt miellenünk vannak, ott is
ugyanazok gátolták meg utunkot. Franciaországot Orleáns herceg igazgatván,
mivel a király még nem arra való, mindenkor nagy barátságot mutatott a mi
urunkhoz, az anyja pediglen, aki is egy házból való a mi fejdelemasszonyunkkal,
úgy szerette, mint a fiát, mindholtig. De a fejdelmek között lévő
atyafiság és barátság olyan, mint a nádszál, ha jól vagyon dolgod, mind az
atyafiság, mind a barátság fent vagyon, ha pedig rosszul vagyon, és reájok
szorulsz, csak azt mondják: nescio vos. E' már rajtunk bételjesedett, mivel
Orleáns hercegnek az urunk még egy levelét nem vette; annyi sok szép ígéreti
után legkisebben dolgait ebben az országban a portán nem segítette. Ilyen a
fejdelmek barátsága, ilyen reménség nélkül lehet hozzájok folyamodni
mindazoknak, akikre szükségek nincsen, és csak úgy bánnak az emberrel, valamint
a citrommal, amelyből a levit kifacsarván, azután elvetik; ha a forrásból
jól iszunk, azután annak hátat fordíttunk. Reánk pedig most nincsen szükség, az
elmúltot elfelejtették, és a hatalom kezekben lévén, jövendőre nem
hajtanak. A kéd mondása szerént, derék állapot a szerencsén fekünni. A' való,
hogy az olyan ágy nem igen állandó, de amég tart, addig csak jó rajta fekünni. Meg
nem kell, édes néném, az ígéretet másolni. A nemesvér, amit fogad, megtartja,
ha magyarországi volna kéd, tartanék valamitől, de erdélyi lévén, ott a
nemesasszonyoknak a szavok olyan állandó, valamint a brassai havas. Tartsa meg
hát ígéretit, és három vagy négy holnapját a télnek töltse el kéd itt a magyar
asszonyokkal. Való, hogy kéd lesz egyedül erdélyi, de egy erdélyi asszony nem
ér-é annyit, mint tíz magyarországi? A rózsa többet ér a kórónál, a nap
fényesebb a holdnál. Mikor Magyarországon fogyatkozás vagyon a napban, csak egy
erdélyi asszonyt vigyenek oda, annak szépsége elég fényességet ád. E' nem
dicséret, hanem igazmondás. Ha az Isten őket szebbeknek teremtette
másoknál, ki tehet arról. Arról sem tehet senki is, ha lefekszem, mert tizenegy
az óra. Ha a szerencsén nem fekszem is, csak jól aludjam, jobb az egészség
annál. Ezután csak azt nézem, mikor fog kéd ideérkezni, de minden pereputyástól
kell idejőni.
|