33
Jénikő, 2. martii 1720.
No már, édes néném, vegyük
elő a pennát, és tisztítsuk meg a penészes kalamárist, mert már ezután az
íráshoz kell fogni, a postákot kell küldözni, a híreket fel kell ébreszteni. Ma
nyolcadnapja, hogy itt a telet kitelelvén, elhagya kéd bennünket, mint Szent
Pál az oláhokot, és a császári városban lévő székiben visszáhelyhezteté
kéd magát. De már ott a restséget nem kell hevertetni, hanem íratni. Én pedig
majd olyan hírt küldök kednek tenger habjain, amelyen mind a két füle
megcsendül kédnek; jó hogy több füle nincsen kettőnél. De
legelőbbször szép színű, és jó szagú hírt írok, azután írom meg a
csendülő hírt.
Tegnap a jancsár aga
ceremoniával külde ajándékot az urunknak; az ajándék sok szép virágokból és
sokféle gyümölcsből állott. Már előre tudom, hogy erre mit mond kéd.
Erre azt fogja kéd mondani, a' bizony illetlen ajándék volt. Asszonyhoz illett
volna virágot küldeni ajándékban, és ha a jancsár aga azt az ajándékot
asszonynak küldötte volna, azért dicsérném, de egy gyenerális virágot küldjön
egy fejdelemnek, azt sohasem tartom illendőnek. Ha ezeket mondja kéd, én
azt mondom, mert más országban nevetséges dolog volna. De azt tudta kéd, hogy
itt nem lehet ajándékot küldeni egy asszonynak, annál is inkább halálos vétek
volna itt, ha egy asszony ajándékot küldene egy férfinak, a' csak egy szál
rózsából állana is. Való, hogy az ilyen ajándék nekünk visszátetszik, és mi
asszonyhoz illendő ajándéknak tartjuk, de azt meg kell vizsgálnunk, hogy
itt szokás. Ami pedig szokás valahol, az illendő is abban az országban. Angliában
ha az asszonyok a korcsomára mennek, azért senki nem ítéli meg őket, mert
szokás. Spanyolország széllyin az asszonyok egy kis malacot hordoznak az
ölökben, valamint másutt hordozzák a kiskutyácskákot. Franciában vagy másutt
egy úri asszony a hintójában ül, estig oda jár, ahová szereti. Itt pedig egy
török úrnak a felesége esztendeig sem megyen ki a házból. Lengyelországban a
papok a sekrestyében lévő szenteltvízben teszik az égett bort, hogy
meghűljön, amég a misét elvégezik. Nálunk megengednék-é aztot? Nálunk
szégyenlene dohányozni egy úri asszony, itt pediglen mind dohányoznak. Kínában
az olyan leány megyen hamarébb férjhez, akinek leghosszabb a füle, és ha a
vállát éri. Nálunk pedig az olyantól elszaladnának. Itt csak az ujjokkal
esznek, nálunk pedig késsel, villával. Hát a' jó szokás-é, hogy a tatár
nemesasszonyok megfúrják az orrokot, és egy nagy ezüstkarikát vonnak belé,
valamint a fülbenvaló? Az országban lévő szokást kell hát megtudnunk, ha
arról akarunk ítélni. Talám még kéd azt a szokást sem tudja, hogy ha egy török
két csötörtököt elmulat, azért a feleséginek szabad panaszt tenni ellene a bíró
előtt. Mondjuk hát, hogy a jancsár aga küldhetett virágot, mivel itt
szokás.
De édes néném, készítse kéd
a füleit a rossz hírre. A' való, hogy aztot előre el lehetett látni, de
teljességgel nem gondolhatta volna az ember. A mi jóakaróink addig
munkálkodtanak ellenünk, hogy megnyerték a pereket, és innét is ki akarnak
bennünket tudni, mintha terhekre volnánk. Ma reggel hívatá a vezér Horvát
Ferencet, és azt izené a fejdelemnek általa, hogy a porta jobb és alkalmatosabb
helyt akar rendelni a magyaroknak Jénikőnél. A mi urunk, mint igaz
keresztény fejdelem, csendes elmével vette ezt az izenetet, és abban a
változtatás változást nem okozhata. Elmondhatta volna Dáviddal: usque quo
exaltabitur inimicus meus super me? és piruljanak meg mindazok, akik az én
nyomorúságimon örülnek. De a Krisztus tanyítását követvén, áldást kért
üldözőire, nem is a portának tulajdonította ezt a változást, hanem annak a
követnek, aki ártalmunkra igyekezik. Ha Isten mivelünk, kicsoda ellenünk? Még
nem tudhatom, micsoda helyre akarnak bennünket repíteni. De még nem olyan hamar
lészen az elmenetel, amelyet szívesen bánom azért, hogy egymástól tovább esünk.
Mindezekről legelső alkalmatossággal tudósítani fogom kédet. Jó
egészséget is kívánok. Amen.
|