35
Jénikő, 16. aprilis 1720.
Üssék meg a dobot, fújják
meg a készülőt, édes néném, már mi készen vagyunk. A gálya, aki urunkot
fogja vinni, itt vagyon; amely hajók a portékát és a fejdelem embereit fogják
vinni, azok is már rakodva vannak. Bercsényi úrnak egy nagy hajót rendeltek.
Már mind az egész bagázsia elindult, csak mi maradtunk meg hátra; Forgács úr
velünk lesz, és egynehány alávaló cseléden kívül hárman vagy négyen leszünk a
fejdelemmel. És hét órakor reggel mi is abban a nagy vizihintóban ülünk. Tegnap
pedig a fejdelem csak különösön szemben volt a vezérrel, és tőlle
elbúcsúzván, nagy barátságát mutatta a fejdelemhez, és meg is ajándékozta egy
szép török flintával, és nagy barátságoson váltak meg egymástól. De gondolja el
kéd, hogy a török micsodaféle beszédekkel él. A fejdelem beszéd közben mondotta
a vezérnek, hogy talám messze vagyon Rodostó, és hogy közelebb szeretett volna
lenni a portához. Erre a vezér mondá, hogyha egy kevessé messze van is, de a
hely alkalmatos, de ne gondoljad, hogy messze legyen, mert csak annyira vagyon,
hogyha a rizskását itt megfőzik, odavihetik melegen. Ítélje el az ember az
ő török mondását! Elég a', hogy mindjárt megindulunk, és még ezt a levelet
bé kell pecsételnem. Azért most többet nem írhatok, hanem ha helyben érkezünk,
mindenekről tudósítani fogom az édes nénémet, akinek Istentől jó
egészséget kívánok, és láthassam meg kédet mentől hamarébb. Hanem csak
arra kérem kédet, hogy írjon mentől gyakrabban, én pedig azt el nem
mulatom. Polatéti, édes néném és az egészségre igen kell vigyázni. Mi ezennel
megindulunk, már hét az óra.
|