40
Rodostó, 1. januarii 1721.

Polatéti! Látod, édes néném, hogy már jó napot is tudok mondani görögül. De tudja-é kéd, hogy ma micsoda nap vagyon? Tudja-é kéd, hogy ma nekem köszöntő levelet kell írni. Én pedig meghajtván mind a két térdemet, kívánom, édes néném, szívesen, hogy az Isten lelki és testi áldását adja kédre, azaz hogy bétöltse a kéd szívit malasztjával, és egészséget adjon kédnek. Ugyan jók vagyunk mi, édes néném, mi egymást csak két szóval köszöntjük, azt a két szót mindenkor elkíséri a mi szívünk. Mi azzal béérjük, s többet nem kívánunk, nem úgy mint Bercsényiné, aki azt szeretné, hogy két óráig tartana a sok mindenféle kívánság; már azt megszokta, én pedig el nem hagyatom véle, noha tíz szóból állott a mai köszöntésem. Hát még mennyit nevettünk a Kajdacsiné köszöntésin: az urat nagy térdhajtással köszönti, hogy sok újesztendő-napokot kívánok nagyságodnak, ezt a mostani újesztendőt pedig az Isten meg ne engedje nagyságodnak eltölteni itt, hanem maga hazájában, és így Bercsényi uram el nem töltheti ezt az esztendőt, hogyha csak hazájában nem megyen. Annak pedig nem látom módját. Nem tudom, ha nálunk szokás-é ma egymást megajándékozni, mert Franciában az igen szokás. Ott a királyt, urat, szegényt, asszonyt, leányt, egyszóval minden ajándékot ád egymásnak, ha egyebet nem adhat is, de csak egy gombostőt is ád. Kédtől pedig egyéb ajándékot nem kívánok, hanem hogy ebben az esztendőben is úgy szeressen kéd, mint az elmúltban. Aztot pedig ne kívánja kéd, hogy jobban szeressem kédet, mert ha csak fél lottal többet nyomna a szeretet, több volna az atyafiszeretetnél. Látja hát kéd, mint szeretem kédet. Úgy szeretlek, édes néném, mint a káposztát. De ebben az esztendőben igen-igen kell vigyázni az egészségre.