43
Rodostó, 16. aprilis 1722.

Szép dolog a háláadatlanság és a restség, már egynehány levelemre nem vettem választ. Mi az oka, beteg-é kéd, haragszik-é kéd? Nekünk nem kell úgy tennünk, mint a rossz házasoknak, akik háttal fordulnak egymáshoz, amikor nem jól vannak egymással. De édes néném, most nem kell haragudni reám, mert mi most keserűségben és sírásban vagyunk, és az olyanokra nem kell haragudni, hanem még az olyanokkal sírni kell; azt nem kívánom kédtől, inkább sírok kéd helyett. A mi szomorúságunknak pedig az az oka, hogy tegnap vettük hírit a fejdelemasszonyunk halálának, aki is Párizsban 18. februarii holt meg 43 esztendős korában. A' való, hogy a fejdelem szívesen bánja, de már egy nagy bútól megmenekedett, mert a fejdelemasszony állapotján mindenkor kelletett búsulni. A' való, hogy igen keveset laktanak együtt, de a kötelesség mindenkor fent volt, és a gondviselésnek meg kelletett lenni, noha a' héjával. A szegény fejdelemasszonynak nagy nyomorúsággal és szegénységgel kelletett életét tölteni. Édes néném, nem vigasztalására vagyon-é az egy szegénynek, amidőn azt látja, hogy a fejdelmi nagy házból valók is szükséget szenvednek, és hogy ezekkel is úgy bánhatik az Isten, valamint ővéle, és ha ezek kételenek szenvedni, ő is könnyebben szenvedhet. Vajon, ha a szegények mindenkor boldogságban látnák a fejdelmeket és más nagy urakot, nem gondolhatnák-é azt felőllök, hogy talám az Istennek rendelése nem bír vélek, és alább nem teheti őket?

Solon, a hét bölcsek közül való, a Cresus udvarában menvén, Cresus nagy becsülettel fogadá, és megmutatá néki a kincsét, és mondá néki a király: látod-é micsoda gazdag és boldog vagyok. De a filozófustól semmi dicséretet nem véve, amely nehezen esék a királynak, gondolván, hogy majd fel fogja őtet magasztalni, és még több kincset is mutata néki. De Solon mindezekre csak azt mondá a királynak: nemo ante mortem beatus, senki holtáig nem boldog. E' ha nem tetszék is a királynak, el kelleték hallgatni. Esziben is juta idővel, mert Cyrus felprédáltatván kincsét és országát, és maga is rabságban esvén és halálra ítéltetvén, akkoron esziben juta a Solon mondása. Minthogy históriából beszéltem kédnek, még eziránt két rövid példát hozok elő, hogy meglássa kéd, hogy mi is tudjuk az abécét. Osiris, az egyiptumi leghíresebb király meggyőzvén öt vagy hat királyokot, és rabságban tartván, amidőn valahová ment, a szekerét ezekkel vonatta vala, és az asztala alatt étette őket. Egyszer a többi között amidőn vonták a szekeret, egyik a hat közül csak a kerekeket nézte. Osiris a szekérben lévén, aztot észrevévé, és kérdé tőlle, hogy miért néze mindenkor a kerékre. A rab király felelé néki: azt nézem, hogy amely része a keréknek fent vagyon, a' lefordul, és amely alatt vagyon, a' felmegyen. Az egyiptumi király elmélkedvén erről a feleletről, azonnal felszabadítá a királyokot, és mindenikét nagy becsülettel a maga országában visszabocsáttá. Ha szinte megunná is kéd, de hozok még egy példát elé, mert nem mindenkor vagyon olyan jó kedvem, hogy históriából beszéljek. Egy számosi király, a neve nem jut eszemben, soha legkisebb szomorúságot vagy szerencsétlenséget meg nem kóstolván, egyszer maga magának akart szomorúságot okozni, hogy hadd búsúlhasson ő is valaha valamin, valamint mások. Azért egy igen kedves gyűrűit kihúzván az ujjából, a tengerben veti. Már őnéki is búja volt gyűrűn, de másnap egy nagy halat visznek asztalára, akinek a torkában megtalálja gyűrűit. De idővel ez a király nagy szomorúságokban esék, és akkoron észrevévé, hogy a jó idő után eső szokott lenni, és hogy azt a szomorúságot kell minekünk jó néven venni, amelyet onnét fellyül küldenek reánk, és nem azt, amelyet mi csinálunk magunknak. Édes néném, többet nem beszéllek históriából, hanem csak azt mondom, hogy ne essünk kétségben. Az Isten megvigasztalhat bennünket, mivel nyomorúságban vetheti a nagy fejdelmeket.

De itt még más rossz hírek is vannak, mert a pestis itt igen kezd sétálni, azt mondják, hogy kéteknél bővséggel vagyon. Az egészségre, édes néném, az egészségre kell most igen vigyázni, sohasem volt nagyobb szükségünk reá, mint most. Szüntelen való félelemben leszek kédért, mert a' nem tréfa. Bercsényinek két vagy három cselédje már megholt, a jezsuitájok is utánok ment, aki méltó pap volt. Maga is az asszonnyal hozzánk jőnek lakni, mintha már közöttünk bátorságosabb volna, de én nem bánom, mert a kis Zsuzsi közelebb lesz. Erre azt fogja kéd mondani: jaj! hogy gondolkodik ilyen pestises időben az olyanról. Édes néném, amég élünk, addig csak magunkban hordozzuk a természetet, és az oldalcsontunkot csak kell szeretnünk, vagy akarjuk, vagy sem. Édes oldalcsontból való néném, arra vigyázzon kéd, hogy a csont egészséges legyen, és cinteremben ne vigyék. Azért nem kell a házból kimenni, otthon kell ülni, és reméljük, hogy a jó Isten megtart bennünket. Amen.