57
Rodostó, 19. novembris 1724.

Mindenkor pirongat kéd levelében, hogy meg nem írom kédnek, mint töltjük itt az időt. A nagy vigasságban csak suhajtunk, olyan jó kedvünk van, hogy majd meghalunk búnkban. Mit kíván kéd egyebet? Ha jó volnék, jobban tölthetném, mert arra elég jó példát ád a mi urunk, de rossz vagyok, és attól tartok, hogy az is ne maradjak. De talám az idő okosabbá tészen, vagy akarom, vagy sem. A kételen való okosságnak pedig semmi érdeme nincsen; akkor volna valami kis érdemünk, amikor ehetnénk a megtiltott gyümölcsből, de nem eszünk, és nem akkor, amidőn arra nem nagy egyepetyénk vagyon. De már most hacsak egynehány napig is, okosabb leszek, mert tegnap ideérkezett a kétek érsekje, itt fog egynehány napokot tölteni, és addig reá tartjuk magunkot, valamint a kompódi nemesasszony. Édes néném, ez után hintót mit kelletett küldeni; a régi püspökök pedig azért megnehezteltek volna, mivel azelőtt, főképpen a napkeleti országokban, a püspökök közönségesen gyalog jártak, nem szóllok az öregekről, akik szamárra vagy öszvérre ültenek. A görög anyaszentegyházban ez mindenkor így volt szokásban, mert a püspökök, minthogy csak közönséges rendből valának, azért nem vágytanak aféle alkalmatosságokra.

Constancinápolyban annyi gazdag pátriárkák között talám csak egy volt, akiről azt mondják, hogy hétszáz paripát tartott. Azt nem kell csudálni, mert a császár öccse lévén, inkább szerette az úri, mintsem a püspöki szokást. Ebből is kitetszik, mert egy kedves kancája lévén, amidőn megvemhezett, akkor az officiumot mondotta a clericusival, azt megtudván a lovászmesterétől, azonnal levetkezik, elhagyja az officiumot, és az istállóban megyen. Azt látjuk, hogy Constántinus császár megparancsolta a gubernátoroknak, hogy szekereket vagy más egyéb útra való alkalmatosságokot rendeljenek a püspököknek, akik a nicéai gyűlésre mentenek, mert messze földekről kelletett odamenni, és az öregek oda el nem mehettenek volna. De ebből látjuk, hogy a püspökök közönségesen nem tartottanak magoknak semmi alkalmatosságot az utozásra. A' bizonyos, hogy egy alexandriai pátriárchától, akik gazdagok valának, kitölt volna egy hintó és egy ló, de mégis azt láttuk, hogy a híres Szent Athanásius gyalog járta fel a thébai pusztát. A napnyugoti püspökök már inkább kezdék az alkalmatosságot keresni, és lovakot tartának, a Krisztusnak és az apostoloknak hagyván a szamáron való járást. A' való, hogy Szent Márton szamárra ült, és azon kerülte meg a diécésisét, de e' még igen eleinte volt, és még akkor a nagy renden lévő familiák nem igen vágytanak a püspökségre. De mihent a nagy urak gyermekei a püspöki süveget a fejekben kezdék tenni, szégyennek tartották volna szamáron vagy öszvéren járni, hanem paripákon és nagy sereggel kísértették magokot, amidőn a diécésiseket mentek látogatni, úgyannyira, hogy a szegény plebánusok kénszerítetének panaszt tenni, hogy a püspökök sok kísérőkkel szállván reájok, azok őket mindenekből kieszik. De mindenkor nevetnem kell a Szent Gergely panaszán, mikor eszemben jut, mert amely diaconus viselt a siciliai jószágokra gondot, az ennek a pápának szép öszvéreket és szamárokot küldött; a pápa azt írja neki: énnekem szép szamárokot küldöttél, de ha szépek is, azok csak szamárok, hanem küldj egy lovat, amelyen járhassak. A' bizonyos, hogy ez a szent pápa inkább vigyázott a zsoltár szépen való éneklésire, mintsem a szép lóra. Aztot olvassuk egy más szent pápa felől, a neve nem jut eszemben, hogy Constancinápolyban akarván menni, a hajóból Thessálonika tájékán kiszállott, és ott valami alkalmatosságot kerestenek számára, amelyen elvégezhesse útját. Ott egy nemesember feleséginek igen kedves lova volt, amelyen csak az asszony járt. Az asszony a pápának odaadja a lovát, és a pápa azon Constancinápolyban megyen, és onnét visszáküldi a lovat. De a ló azután soha fel nem vette az asszonyát, aki is látván, hogy reá nem ülhet, a pápának küldi Rómában ajándékban.

Édes néném, a' való, hogy mi azt igen szép dolognak tartjuk még mostanában is, hogy a régi püspökök olyan akaratból való szegénységben éltenek, amely élet inkább hasonlított az apostoli élethez. Azt se gondoljuk felőllök, hogy szegények lettenek volna, mert valamint mostanában, úgy régenten is elég gazdag és szegény püspök volt; hanem az a különbség vagyon, hogy régenten a gazdag püspök úgy viselte magát, valamint a szegény, mostanában pedig a szegény igen megkülönböztetik a gazdagtól. Hanem azt mondjuk, hogy régenten úgy kelletett lenni, mert úgy volt a szokás, mostanában pedig más szokás lévén, egy gazdag püspök megsértené a püspöki méltóságát, ha külsőképpen is magát nem tiszteltetné, és csak szakadozott ruhában járna. Mit mondanának mostanában egy tolentinumi érsek felől Spanyolországban, akinek három- vagy négyszázezer arany jövedelme vagyon esztendőre, ha csak egy szolgálót tartana, aki babot főzne ebédjire, és egy szamáron kerülné meg a diécésisét. E' ha így volt is régenten, de mostanában ha úgy cselekednék, csudálnák, de nem követnék, és annyira nem tisztelnék, fösvénynek is tartanák. Miért rendelték a magyarországi gazdag püspökségeket? Azért, hogy régenten tartoztanak a török ellen felülni, és a királynak egyik fiát eltartani. Mit mondanának, ha mi erdélyi püspökünköt csak egy diaconus kísérvén, szamáron menne a gyűlésben; azt mi szégyenlenők. Csak a bévett szokást kell követni. Aki nem jó szándékból kezd valami szokást, megfizet érette, de aki azt a szokást mintegy kételenségből és jó szándékkal követi, az ellen semmit nem mondhatni. Aztot tudom, hogy a jó püspökök nem az uraság kedviért tartanak udvart, hanem azért, hogy szokás, és hogy a püspöki méltóság inkább tiszteltessék. Édes néném, most veszem észre, hogy levelet írok, és nem bízták reám, hogy az egyházi renden lévők szokásiról írjak. Én ezt csak kédnek írom, mégis töltsük az időt, mert innét hírt nem írhatok, hanem csak azt írom, ami eszemben jut. Mert mikor kédnek írok, úgy tetszik, mintha előttem volna kéd és kéddel beszélgetnék. Elég a', hogy a mi érsekünk mind hintóban, mind gyalog megérdemli a tiszteletet, itt is fog maradni egynehány napig. Én pedig elvégezem levelemet, mert ha még hosszabb lesz, felit sem olvassa el kéd. Kérem kédet, büntessen meg kéd egy hosszabb levéllel, és az egészségre igen vigyázzunk.