63
Rodostó, 7. septembris 1725.

Édes néném, csudálta kéd azt, hogy lehet írni egy kocsonyának, mert mi csaknem egészen elolvadtunk a sátorok alatt, és csak tegnaptól fogva kezdek helyrejőni. Oka pedig annak a', hogy tegnaptól fogvást visszájöttünk a mi megunt kedves városunkban, és már itt töltjük az időt, amint lehet szegény bujdosóktól, hol szomorúan, hol kedvetlenül. De mireánk is az az Isten visel gondot, aki a hazájokban lévőket élteti; azokot ott meghadta, minket idehozott: aztot mind egy kéz cselekedte. Egy régi filozófus azt kérdette egyszer a másikától, hogy mit csinál az Isten az égben. Aki is azt felelte reá, hogy egyet felmagasztal, és mást megaláz. Okosan is mondotta volt Solon Krésus királynak, hogy nemo ante mortem beatus, mert senki nem mondhatja magát boldognak halála előtt. Ha azok nem boldogok, kik hazájokban vannak, hát mi hogy volnánk, kik itt szaporítjuk a levegőeget suhajtásunkkal.

Hogy pediglen kéd a Constancinápoly megvétele históriáját olvassa, az igen szép és hasznos időtöltés. Második Mahumet császár, ki aztot megvette a tizenötödik saeculumnak a közepiben, igen nagy hadakozó fejdelem volt. Azt is írják felőlle, hogy egynehány nyelvet tudott, amely igen ritka a török császárok között. Aztot pedig én is olvastam, hogy a pérai hegyen vitette által a gályáit és nagy hajóit, amely mostanában teljes lehetetlen volna, és amely akkoron rettentő munkának kelletett lenni. Az olyan munka a régi rómaiakhoz illett, akik csaknem hihetetlen munkákot vittek végben, és amelyeket még mostanában is csudálkozással látjuk. A mostani törökök nemhogy olyan nagy munkákot vinnének végben, de eszekben sem jutna. Mahumetnek pedig szükséges volt olyan nagy munkákhoz fogni, mert olyan görög császárral volt dolga, aki keményen oltalmazta a városát, és meg is oltalmazta volna, ha a mindennapi veszedelem után újabb-újabb hada lehetett volna. De a sok ostromokban mindennap fogyott a népe, és végtire az utcákon kelletett vetekedni a törökökkel, ugyan magát is ott ölette meg. Mahumet pedig a maga népit nem kímélette, és az ostromokkor aki csak visszáfordult is, maga ölte meg. De látván, hogy az egész népének megcsökkent volna a szíve, és nem örömest menne ostromra, az egész táborán kikiáltatá, hogy a várost prédára bocsátja. Erre az egész sokaság felzúdul, és parancsolatot nem várván, ostromnak megyen. A városbéliek is hogy megoltalmazhassák feleségeket, gyermekeket, keményen viselék magokot. Ugyan ezért lőn olyan nagy vérontás a város megvételekor. Azután az egész várost feldúlák, rablák és prédálák, és irtóztató dolgokot cselekedének a törökök. Azt a várost Constantinus építette vala, ugyan Constantinus nevű görög császár is veszté el életével együtt. De ha szinte a város megvétele históriáját olvassa is kéd, de lehetetlen, hogy le ne írjam kédnek Mahumetnek egy kegyetlen cselekedetét. Talám nem teszi fel mindenik histórikus.

A város megvétele után egy igen szép görög leányt vittek egy basának, aki is a leányt szép voltáért a császárnak adja. A császár megszeretvén, harmadnapig csak a leánnyal töltötte az időt, senki feléje nem mehetett, se semmi parancsolatot nem adott. A vezér és a több basák azon megütközvén, kérték a vezért, hogy menjen a császárhoz, és jelentse meg, hogy az egész had nem tudja mire vélni cselekedetét. A vezér megjelenti a császárnak, aki is parancsolja, hogy hívassa eleiben a basákot. A basák eleiben gyűlnek. A császár nagy cifrán felöltözteti a leányt, akinek is volt neve, Erini. A basák csudálni kezdék a leány szépségét, és a császár kérdé tőllök, hogy ha nem volt-é méltó olyan szép leánnyal három napot tölteni. Mindnyájan felkiálták, hogy igenis. A császár mondá nékik: hát miért indultatok fel, és miért gondoltátok, hogy elfelejtettem volna hivatalomot? De mindjárt megmutatom néktek, hogy ha a magam gyönyörűségit szeretem is, de azt el tudom hadni, és méltó vagyok, hogy nektek parancsoljak. Erre felindulván a basák ellen, a kardját kivonja, és a szegény ártatlan leánynak a fejét elüti. És mondá azután a basáknak: aki ennek oka volt, a' megfizeti ezt nekem. Meg is fizeték, mert csakhamar a tanácsadóknak elütteté a fejeket. De ha szinte ilyen bosszút álla is a szegény leányért, de annak nem kelletett volna maga lenni hóhérjának. Édes néném, mintha üsmértem volna, úgy megesett a szívem annak a leánynak halálán. És azzal minden nagy cselekedetit megmocskolta Mahumet, mert ugyanis egy olyan ártatlan személyt, akit annak előtte egynehány órával szeretett, és akinek virágját elvette, ugyanannak egyszersmind hóhérja lenni, irtóztató kegyetlenség! Az ilyen cselekedettől irtózik a természet, mivel az oktalan állatok között is látunk háláadókot. Ha Mahumet meg nem vette volna Constancinápolyt, nem lett volna a' néki olyan nagy gyalázatjára, mint ezen cselekedete. De ne szóljunk többet arról a leányhóhérról, és ne sirassuk tovább azt a szegény lányt, hanem az egészségire vigyázzon kéd, és engemet igen-igen kell szeretni, mert én azt megérdemlem, ugy-é édes néném.

Hogy pedig azon végezzem el levelemet, amin elkezdettem, hogy ajánljuk Istennek bujdosásunkot, és ha suhajtunk is, ne törődéssel suhajtozzunk, mert igen sokan vannak olyanok, akik rosszabbul vannak nálunknál. Erre azt mondja kéd, hogy a' nem nagy vigasztalás, és hogy mi haszna vagyon egy éhelhalónak abban, hagy Kolozsvárt jó kenyeret sütnek. A' való, de az is való, hogy a nyughatatlansággal való vágyódás az Istent megbántja. A suhajtás enyhítti a szomorúságot, mert

suhajtás könnyítti a nyomorultakot,
nagyon engeszteli szomorúságokot,
azt tőllök nem tiltják, halljuk pogányokot,
kik panaszolkodni nem bánják rabokot.

De úgy a suhajtás mind könnyebb, mind hasznosabb lészen, ha aztot az Istennek ajánljuk, és ha csak az ő segítségit suhajtjuk. Nincsen könnyebb, mint jó tanácsot adni. Én olyan vagyok, mint az a pap, aki mindenről megfeddette a híveit, és mindenkor jó tanácsot adott. Egyszer azt mondották nékie, hogy másoknak mindenkor jó tanácsot ád, de maga nem követi. Azt felele reá: én csak néktek predikállok, nem magamnak. Talám én is azt mondhatom kédnek, szerencsés jó étszakával együtt.