68
Rodostó, 12. novembris 1725.

Azt ne csudáljuk, édes néném, ha a szegény úr megholt. A' való, mindennek meg kell halni, de ennek még inkább meg kelletett halni, mintsem másoknak, mert holta után a testit felbontották, de annak legkisebb íze ép nem volt, és a belső részei el voltanak rothadva. Nem tudom valójában, ha azért nem vitték-é a testet Constancinápolyban, hogy sok költségben került volna, vagy azért, hogy nem engedték meg. De azt tudom, hogy egy kis görög kápolnában temették el. A testámentumát felnyitották: Zsuzsinak ezer aranyat hagyott és holmi portékát; a cselédinek is hagyott, még nekünk is holmi portékát, nekem a megholt felesége nádpálcáját hadta. Nem kell az ajándékot tekinteni, hanem azt kell tekinteni, hogy ki adja, és mint adja. A több ládabéli portékája, köntösök, ezüst- és aranymíves portéka a fiára szállott, amelyek mind együtt egy asszonynak kedvére lehetnek. Mindenikünk azt gondolta, hogy készpénze felesen vagyon, de holta után megcsalatkoztunk benne. Mindazonáltal ennek a gyenerálisnak többje volt, mintsem a régi római gyenerálisoknak.

A többi között egy Regulus nevű főpolgármester száznegyvenezer emberrel ment Afrikában a carthagobéliek ellen. Amidőn ott hadakozott volna, Rómából a felesége levelet ír néki, és tudtára adja, hogy miben vagyon a jószága dolga. Regulus arra egy levelet ír a római tanácsnak, és kéri, hogy küldjön helyében más polgármestert, aki a hadakozást folytatja, mivel őnéki visszá kell menni, hogy a jószágában rendelést tegyen, mert a gondviselője meghalván, az emberek, akik a földit szántották, minden ekéit és a földi munkához való eszközit elvitték, és ha nem mívelheti a földét, a feleségit, gyermekit nem tarthatja. De nézzük el, miből állott az a nagy jószág: egy majorházból és hét szántóföldből. Édes néném, mint megnevetnők most az olyan gyenerálist, aki száznegyvenezer embernek parancsolván, azon panaszolkodnék, hogy egynehány ekéit ellopták, és ha hét darab földet meg nem szántat, a cseléde meghal éhel. De inkább csudáljuk azt a boldog időt, amelyben egy olyan nagy hadiember a maga szegénysége mellett csak a hazája gazdagságát kereste, és amelyben az olyan nagy emberek, akik előtt a királyok térdet hajtottak, csak a földi munka után alacson rendben éltenek. Látunk meg más olyan főpolgármestert, akit az eke mellől vonták el, hogy százezer embert adjanak kezében, és akinek királyok mentenek udvarlására, de a hadakozást elvégezvén, ismét a szántáshoz fogott. Mert a régi rómaiaknak egyéb jövedelmek nem volt, csak a szántásból. Akit főpolgármesternek tették, az a majorkodást elhadta, hadakozni ment, és akkor a királyok és fejdelmek nagy tisztelettel állottanak előtte. Esztendő múlva a tisztséginek vége lévén, Rómában visszá kelletett menni és letenni a tisztségit, és a nagy kincset, amelyet nyert a hadakozásban, mind egy polturáig a város tárházában kelletett adni. És azután a nagy gyenerális, akitől annak előtte egynehány holnappal az országok rettegtenek, és a nagy városok, akinek egynehányszáz aranykoronákot küldöttenek, és aki nagy pompával menvén bé Róma városában, előtte gyakorta a meggyőzetett királyok láncolva mentenek, ugyanaz a gyenerális közönséges köntösben öltözvén, a majorházában visszátért, ott borsóval, lencsével élt, és kevés számú szántóföldét szántotta, vagy szántatta. És az ilyen emberek vetették idővel a római birodalom alá csaknem az egész világot. Boldognak mondjuk-é az olyan időt? Én azt tartom, hogy boldognak mondhatni azt az időt, amelyben a nagy urak csak éppen a haza hasznát keresték, és amelyben az emberek oly közönségesen éltenek, mert azt elmondhatni boldognak mind lelki- mind testiképpen, aki keveset kíván és kevéssel bééri.

De most veszem észre magamot, hogy Rodostón kezdettem el a levelemet, és azután a régi rómaiakhoz repültem. De visszá kell repülni, mert én azt a régi szokást visszá nem hozom, se a mostani gyenerálisokot az eke mellé nem tehetem. Azért visszátérek Zsuzsihoz, és azt mondom kédnek, hogy üsmerek olyat, aki Zsuzsival le akarná máris tétetni a feketét, de nem akarja. Nem tudhatom az okát, noha azt tudom, hogy még leánykorában is szerették egymást. Attól van-é, hogy a grófné titulust nem akarja letenni, vagy attól, hogy a legénynek nem igen villog ládájában az arany. De elég a', hogy nincsen kedve hozzá, noha a szeretet megvagyon. Minthogy keresztények vagyunk, mondjuk azt, hogy akit az Isten valakinek nem rendelt, aztot nem is fogja bírni. Mi hír vagyon ott kéteknél, mert innét mindenkor szomorú hírt írok. Jól vagyon-é az egészség?