77
Rodostó, 4-dik decembris 1726.

Polatéti! Nénékám, két esztendő múlva, mert már két holnapja, hogy innét eltűntem volt. Nem lehet örökké csak egy helyben ülni, az egészségnek használ a járás, és a restség mellől el kell némelykor szökni. Meg is csalod magadot, ha azt gondolod, hogy nagy mulatságom volt a faluban, ahol voltam szüreten. Legnagyobb gyönyörűségem a' volt, hogy itt addig nem voltam, és ott baj nélkül töltöttem két holnapot. Egy holnapig néztem mint szűrnek, egy holnapig pedig eleget jártam, mert itt az ősz legszebb része az esztendőnek, a szüret pedig legszomorúabb része itt a mulatságnak. Nem úgy mint nálunk, hogy a sok szedőt, szedőnét látja az ember. Az úri asszonyok, leányok oda kimennek, ebédelnek, és mulatják magokot. A bort édesebbé teszik jelen való létekkel és szedésekkel. Itt pediglen a szőllősgazda megfogad két vagy három embert, azok szedik, és puttonokban a szőllőt hazahordják, és ki-ki a maga házánál szűr, igen nagy csendességgel. Minthogy a szőllőről vagyon a szó, Constancinápoly körül láthatott kéd olyan vastag szőllőfát, mint egy szilvafa, a szőllőszemek is rajta vannak olyan nagyok, mint egy szilvaszem. De a nagyságát nem csudáltam úgy, mint azt, hogy némely ágain érett szőllő vagyon, némelyeken a szőllőszem még nem nagyobb az egresnél, más ágakon akkor kezd virágozni. E' szép dolog, hogy egy szőllőfán ilyen háromféle jövést láthatni, és ez mind így vagyon tavasztól fogvást télig. Erről talám már írtam volt kednek, de nem jut eszemben. De arról nem írtam, hogy egy görög püspök házánál láttam olyan nagy rosmarintfát, mint egy közönséges fűzfa. Mindezek fel nem találtatnak Zágonban, de el lehetünk nálok nélkül. Itt sincsen szilvafa, se fenyőfa. Egynehány rendbéli leveleidet találtam itt, édes néném, amelyekben egy kis kegyetlen bosszontások vannak, de könnyű annak tréfálódni, akinek szíve helyén vagyon.

Nincsen kegyetlenebb dolog megválásnál,
titkos barátjától való távozásnál,
de csak az időhöz kell magunkot szabni,
és suhajtásunkot a szívünkben zárni.

Azt szokták mondani, hogy a megorvosolhatatlan dolognak nincsen jobb orvossága az elfelejtésnél. Nehéz, de az idő ád arra valami kis segítséget, azután az okosság is ád erőt a tűrésre. Nem próbáltam, de hiszi-é kéd azt, hogy a szeretet is megavasodik, valamint a szalonna. A távul való létel avassá tészi. Mindazonáltal nincsen szebb dolog az állhatatos barátságnál.

Franciaországban egy úri ifiú jegyben lévén egy kisasszonnyal, nem tudom hogy, az ifiat a tengeri tolvajok elfogják, és Afrikában eladják. És egynehány esztendőkig semmit nem hallhattak felőle. Addig a leányt sokan kérték, de a mátkáját szeretvén, hűségit meg akarta hozzája tartani. Sok idő múlva valamely rabok arról a földről megszabadulván, hírét vitték a legénynek, hogy ilyen helyen, ilyen nevű török úrnak a rabja. A leány azt megtudván, egy leánybarátjával esszebeszél, férfiú köntösben öltöznek, és a leány annyi pénzt viszen el a háztól, amennyivel gondolja, hogy kiválthatja. Tengerre ülvén, Afrikában érkezik, felkeresi a mátkáját, aki is csak elcsudálkozik a dolgon. Azután a törökkel beszélnek a váltság felől, de a pénz nem volt elég, amelyet a leány vitt volt, tanácsot tartanak hárman, hogy mit csináljanak: vagy a leánynak, vagy a férfiúnak visszá kelletett menni több pénzért. A férfiú azt tanácsolta, hogy nincs más mód benne, hanem hogy a leány menjen visszá a pénzzel, és talám valamely atyafiak kiszabadítják. A leány arra reá nem állott, mondván: ha én visszámegyek, soha semmit nem cselekedhetem éretted, és a szülőim úgy fognak reám vigyázni, hogy soha többé visszá nem jöhetek; hanem mi a társammal itt maradunk rabságban helyetted, és te menj el, szerezz annyi pénzt, amennyi kívántatik a többihez. A férfiú erre teljességgel nem akart reá állani, mondván, hogy azt nem cselekedheti, hogy rabságban hagyja. A legnagyobb oka a', hogy ha a török meg találja sejdíteni, hogy nem férfiak, hat annyi pénzen sem fogja kiadni, és rabságban marad. A leány erre felelé: csak eredj, cselekedjél úgy, amint elvégeztük, mert ha szinte úgy lenne is, amint mondod, hogy a gazdád reánk üsmérne, az apámnak vagyon annyi, hogy kiválthat. Az ifiú a végezés szerént a gazdájának mindeneket megmonda, és a két leányt helyében hagyá. Franciaországban érkezvén, ott csakhamar megszerzé a pénzt, és a gazdájához visszátére, aki is amég ő odajárt, megtudta, hogy nem férfiú-, hanem leányrabokot hagyott helyében, mert a leány nem tehetvén másként, mindeneket megvallott volt a töröknek. Aki is szépnek találván mátkájához való hűségit, elbocsáttá őket, és mind a hárman szerencsésen visszáérkezének hazájokban és házokhoz, és a lakadalom csakhamar meglett azután. Talám, édes néném, a föld alatt lakó emberek is lakadalmaztak és táncoltak, mert tegnapelőtt nagy földmozgást érzettünk alattunk, azt gondoltuk, hogy valamely szekérre tették az egész várost, és úgy visznek valahová. Mind ennyi földindulások között is kéd szolgája, édes néném.