79
Rodostó, 15. martii 1727.

Nénékám, a leveleidet igen kedvesen és édesen vettem, és csak kéd tud nádmézes téntával írni, de más nem. Nem is illenék mindennek követni nénékámot, mert csak a kisujjunkban több ész vagyon, mint másoknak egész csontjaiban. Itt mi csak csendességben élünk, töltjük, húzzuk, vonjuk az időt, minden mulatság előttünk fut. De ugyanis miért keresné a mulatság a bujdosókot, mivel másokot is talál. Minékünk csak suhajtás. Annyit is suhajtottam már, hogy úgy tetszik, másféle áert nem veszek bé, csak mindenkor a magam suhajtásit. Istennek így tetszik, úgy legyen. Azt írod, néném, hogy feleljek meg holmi kérdésidre, és hogy időtöltésért többeket is fogsz tenni. Micsoda bajomra vagy nekem. Ha Constancinápoly puszta volna, semmit nem szóllanék, de mindennap eszes, értelmes emberekkel vagyunk, mégis nekem tenni olyan kérdéseket. Az ilyenért ne haragudjam? De nem merek, inkább engedelmeskedem, és ha rosszul is, megfejtem kérdésidet. Azok a mély kérdések pedig ha eszemben jutnak ezek: ha mindenkor elsőbb való volt-é a római pápa a constancinápolyi pátriárchánál? Mikor kezdődött a nagyböjt, három misét mondani karácson étszakáján, és hogy mioltától fogvást hallanak orgonaszót a templomokban? Azt nem csudálom annyira, hogy nekem teszed ezeket a kérdéseket, mert a' csak arra való, hogy engemet bosszontsunk. De azt csudálom, hogy honnét vetted ezeket a kérdéseket.

Elég a', hogy az elsőre ez a feleletem csak rövideden, hogy az én ítéletem szerént az alexándriai pátriárcha régibb a constancinápolyi pátriárchánál, és őnéki kelletett a több pátriárcháknak tudtokra adni, hogy mikor kezdődik a nagyböjt, és mikor kell illeni a húsvétot. Eztet pediglen Vízkereszt napja után meg kelletett nekik írni, hogy a napkeleti tartományokban a püspökök egyszersmind kezdessék a böjtöt, és egyaránt tartsák a húsvétot. Akkor nem volt annyi kalendárium, mint most. De idővel a császárok, kivált a görögök, csak Constancinápolyban lakván, a pátriárchájokot nagyobb-nagyobb méltóságra emelték, úgyannyira, hogy azt tették alexándriai pátriárchának, akit a constancinápolyi patriárcha akart. De mindazokban a felmagasztaltatásokban is a constancinápolyi pátriárcháknak sok ideig eszekben sem volt, hogy magokot hasonlóknak tartsák a római pápákhoz, amint ezt látjuk egynehány conciliumokban, hogy a pápa követji mindenkor az első helyen ültenek. Hanem idővel a constancinápolyi pátriárchák nagy gazdagságok miatt annyira felfuvalkodának, és olyan hatalmasakká lének, hogy magokot nem a pápák után valóknak, hanem hozzájok hasonlóknak kezdék tartani, és végtire a kincs és a hatalom annyira felemelé őket, hogy egyik a többi között olyan színű papucsot kezde viselni, amelyet csak a császároknak volt szabad. Ez ellen a császár nem mére szóllani, mert másnap kiugrott volna a székiből, ha szóllott volna, hanem csak a római pápa méré arról meginteni. De a kevély patriarcha az intésnek nem engede, és jobban szereté a pápával esszeveszni, és meghasonlani a napnyugoti anyaszentegyháztól, mintsem a császári papucsot letenni. Ugyan ez a Caeruléus is kezdé az elszakadást, és az utánavalói őtet követék. Egynehányszor akarának visszátérni az unióra, de végben nem vitték, mert nem igazán kívánták. Mikor a görög császároknak szükségek volt a pápára, akkor mindeneket fogadtak, főképpen mikor a törökök kezdének közelíteni Constancinápolyhoz. Akkor maga is a császár a pápához ment a pátriarchájával, és ott mindeneket ígérének, de visszátérvén, és látván, hogy a pápától annyi segítséget nem vehet, amint gondolta volt, a pátriárchájával is meg nem tartatá ígéretit. A' bizonyos, édes néném, hogy a római püspök mind a napkeleti, mind a napnyugoti anyaszentegyházban első volt mindenkor. E' leginkább a conciliumokból tetszik ki, amidőn a pátriárchák együtt voltanak három- vagy négyszáz püspökökkel.

A második kérdésed az, hogy mikor kezdődött a nagyböjt? Közönségesen mi azt tartjuk, hogy a nagyböjt apostoli szerzés. De ha szinte százharmincadikban rendeltetett volna is, amint ezt így sokan tartják, úgy is olyan tanítványok rendelték, akik üsmérhették az apostolokot. A harmadik kérdés, hogy mikor kezdődött a szokás, három misét mondani karácson étszakáján? A' bizonyos, hogy a misemondásnak száma eleinte nem volt csak egyre határozva, mint mostanában. Olvassuk olyan szent pápákról, püspökökről, hogy a sok misemondásban úgy elfáradtak sokszor, hogy másoknak kelletett őket segíteni. A görögöknél napjában csak egy mise szokott lenni, az is innepnapokon, ha tíz püspök volna is együtt, de mind a tíz egyszersmind mond egy misét: egy celebrál, a többi mind utána mondja. Némelyek, akik azon nem tőrödnek, hogy könyvekből keressék annak okát, miért mondanak 3 három misét azon az étszakán, azt tartják nagy áitatossággal, hogy a papoknak 365 misét kell mondani esztendő által. Nagypénteken és nagyszombaton nem mindenik mondhatván, így két mise marad hátra, hanem karácson étszakáján töltik ki a számot. E' jó ok-é vagy sem, nem nekem kell elvégeznem, hanem csak azt felelem a kéd kérdésire, hogy közönségesen azt tartják, hogy azt a szokást száznegyvenedik esztendőben vették bé; ez elég régi szokás. A negyedik kérdés, hogy mikor hallottak orgonaszót a templomokban. Erre az a felelet, hogy egy görög császár küldött ajándékban egy francia királynak egy orgonát; a' volt első Európában. Mely tájban volt az, arra nem emlékezem, hanem azt írják, hogy hatszázötvennyolcban kezdettek orgonaszókot hallani a templomokban. A görög császár hogy küldhetett orgonát, nem tudom, mivel az ő templomokban semmiféle muzsika nincsen. No, édes néném, vagyon-é még több, már most, hogy beléízeledtem, azt akarnám, hogy volna vagy két fontni kérdés. Mindazonáltal a kérdéseknek szakasszuk végit, és újra ne kezdjük, hanem az egészségedre vigyázz, mert a sok kérdés annak megárthatna, és azon légy, édes nénékám, hogy Kelemen ne kelletlen, hanem kellemetes legyen nálad. Isten hozzád, mind holtig.