Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library
Mikes Kelemen
Törökországi Levelek

IntraText CT - Text

  • 30-dik pedig a császár a maga kastélyában lévén a vezérrel, a kapitán pasával, a vezér tihájával, az ulémákkal (a fopapi rendekkel), mindezeket magához hivatván, kérdé tollök, hogy mi okát gondolnák ennek a rébelliónak. Akik is ki egynek, ki másnak tulajdonítván, hívatá a cancelláriust, és két személyt is választván a papi rendek közül, követségben küldé oket a rébellisekhez, kérdeztetvén tollök szándékokot. Ok azt felelék, hogy a császárral megelégesznek, de nem a vezérrel, tihájával és a muftival, mert ezek a birodalmat húzásokkal elrontották, és noha ok elégségesek a császárral, de úgy mindazonáltal, hogy azon három személyt kezekben adja elevenen. Mindezeket és egyebeket írásban tévén, a császárnak küldék. A császár újontában kénszerítte mindent arra, hogy mondaná meg okát a rébelliónak. Egy uléma a vezért és a tiháját adá okul. A vezér pedig már észrevette vala veszedelmét, a tiháját és a kapitán pasát megfogatá, és ezt az utolsót meg is fojtatá. A császár meglátván a rebellisek írásban tett kívánságait, igen igyekezék azon, hogy megszabadíthassa a vezért, de nem lehete, mivel már a kenyér és a víz is szuk volt a kastélyában a rébellisek miatt. Az ulémák is kénszeríteni kezdék, mondván, ha életedet szereted, engedj kívánságoknak, úgyis kételen lévén a vezért és a tiháját kezekben adni. De a muftit kezekben nem adjuk, mert az egész világ elott gyalázatos volna kezekben adni a fopapi fejdelmet - ennek elotte 27 esztendovel egynek haláláért ma is büntet Isten bennünket -, hanem inkább küldessék holtig való exiliumban. Végtire addig kénszerítték a császárt az ulémák és a gyermekei, hogy a vezért és a tiháját kételenítteték megfogatni. Azután megizenék a rébelliseknek, hogy ezek már fogságban vannak, és kezekben küldik. De a muftit se kezekben nem adják, se meg nem öletik. Ha a kettovel megelégesznek, azokot nékik küldik; hogyha pedig meg nem elégesznek, válasszanak magoknak egy gyaur muftit (a török a keresztént csúfságból gyaurnak híja, azaz hitetlennek), mert ok kezekben nem adják a muftit. Ezzel a rebellisekhez bocsáták a követeket, de amég oda járnának, azalatt megfojták a szegény vezért; az a veszett, undok, fajtalan tihája pedig látván, hogy meg akarják fojtani, ijedtiben megholt. Ezeket megölék azért, hogy elevenen ne kénszerítessenek kiadni oket. A követek visszáérkezvén, a vezér, kapitán pasa és a tihája testeket egy szekérre tévék, és a rébelliseknek küldik. A kapitány pasán szánakodának, és a testét az anyjának küldék, hogy temettetné el, a tihája testét pedig a kutyáknak veték. A vezér testét pedig visszáküldék oly szín alatt, hogy ok a vezért elevenen kívánják. A nép mindezeket látván, egészen hozzájok hajola.
Previous - Next

Click here to show the links to concordance

30-dik pedig a császár a maga kastélyában lévén a vezérrel, a kapitán pasával, a vezér tihájával, az ulémákkal (a főpapi rendekkel), mindezeket magához hivatván, kérdé tőllök, hogy mi okát gondolnák ennek a rébelliónak. Akik is ki egynek, ki másnak tulajdonítván, hívatá a cancelláriust, és két személyt is választván a papi rendek közül, követségben küldé őket a rébellisekhez, kérdeztetvén tőllök szándékokot. Ők azt felelék, hogy a császárral megelégesznek, de nem a vezérrel, tihájával és a muftival, mert ezek a birodalmat húzásokkal elrontották, és noha ők elégségesek a császárral, de úgy mindazonáltal, hogy azon három személyt kezekben adja elevenen. Mindezeket és egyebeket írásban tévén, a császárnak küldék. A császár újontában kénszerítte mindent arra, hogy mondaná meg okát a rébelliónak. Egy uléma a vezért és a tiháját adá okul. A vezér pedig már észrevette vala veszedelmét, a tiháját és a kapitán pasát megfogatá, és ezt az utolsót meg is fojtatá. A császár meglátván a rebellisek írásban tett kívánságait, igen igyekezék azon, hogy megszabadíthassa a vezért, de nem lehete, mivel már a kenyér és a víz is szűk volt a kastélyában a rébellisek miatt. Az ulémák is kénszeríteni kezdék, mondván, ha életedet szereted, engedj kívánságoknak, úgyis kételen lévén a vezért és a tiháját kezekben adni. De a muftit kezekben nem adjuk, mert az egész világ előtt gyalázatos volna kezekben adni a főpapi fejdelmet - ennek előtte 27 esztendővel egynek haláláért ma is büntet Isten bennünket -, hanem inkább küldessék holtig való exiliumban. Végtire addig kénszerítték a császárt az ulémák és a gyermekei, hogy a vezért és a tiháját kételenítteték megfogatni. Azután megizenék a rébelliseknek, hogy ezek már fogságban vannak, és kezekben küldik. De a muftit se kezekben nem adják, se meg nem öletik. Ha a kettővel megelégesznek, azokot nékik küldik; hogyha pedig meg nem elégesznek, válasszanak magoknak egy gyaur muftit (a török a keresztént csúfságból gyaurnak híja, azaz hitetlennek), mert ők kezekben nem adják a muftit. Ezzel a rebellisekhez bocsáták a követeket, de amég oda járnának, azalatt megfojták a szegény vezért; az a veszett, undok, fajtalan tihája pedig látván, hogy meg akarják fojtani, ijedtiben megholt. Ezeket megölék azért, hogy elevenen ne kénszerítessenek kiadni őket. A követek visszáérkezvén, a vezér, kapitán pasa és a tihája testeket egy szekérre tévék, és a rébelliseknek küldik. A kapitány pasán szánakodának, és a testét az anyjának küldék, hogy temettetné el, a tihája testét pedig a kutyáknak veték. A vezér testét pedig visszáküldék oly szín alatt, hogy ők a vezért elevenen kívánják. A nép mindezeket látván, egészen hozzájok hajola.

A császár látván, hogy a vezér testét visszáküldötték volna, magában szálla, és hívatván az ulémákot, mondá: Ezen rebellisek engemet is császároknak, uroknak üsmérni nem akarnak, azért azt akarom, hogy senkinek is miattam veszedelme ne légyen, magam szabad akaratjából tehát a bátyám fiának, szultán Mahmudnak engedem a császári széket. Hívassátok ide előmben. Jó szívvel mindnyájotok előtt magamot őalája vetem, csak hadd szűnjék meg ezen rebellió, és ne legyen oka senki veszedelmének. Ez meglévén, odavivék szultán Mahmudot, szultán Achmet székiből leszállván, eleibe mene, megölelé, és maga helyében felemelvén, császári székiben ülteté, és legelsőben is maga megcsókolá a kezét az új császárnak, és az ulémákkal is megcsókoltatá. Azután mondá nékik: mind nekem, mind néktek uratok és császárotok ez a személy, Istenre és a ti lelketek isméretire bízom. Legyetek azon, hogy igazság ellen semmit ne cselekedjék, ha pedig a rossz dologban meg nem intitek, Isten előtt számot adtok az ítélet napján, melyről nékem is tartoztok felelni mind ezen, mind a másvilágon. Azután szultán Mahmudhoz fordulván, sok szép tanácsokot ada néki, és oly hathatós beszédekkel szólla hozzája, hogy az egész hallgatók sírának. Végtire mondá: távoztasd el, hogy a vezérid kezekben ne engedjed egészen szakálladot; a gyermekeimet Istenre és reád bízom, neveljed, tápláljad, mint atyádfiait, viselvén gondot reájok istenesen, el ne feledkezzél pedig arról, hogy ez az uraság senkinek nem állandó.

Ezek mind így lévén, ezen holnapnak második napjára viradólag szultán Mahmud császárrá lőn, és az Achmet uralkodása megszünék. Mely nagy változás!

Édes néném, mikor az Isten akar valamit, micsoda alávaló eszközzel munkálodik, azért, hogy az alávaló eszközből kitessék az ő mindenhatósága. Egy ilyen nagy birodalomban kik tevék le a császárt? Csak két közönséges jancsár. Az egyikét Pátronának hítták, arnót volt, és nem török, ez ennek előtte egynehány nappal dinnyét szokott volt árulni. A másikát hítták Muszlinak, ez a ferédőházban tellák volt, azaz feredős legény.

Hát még a szegény vezérről ne szóljunk, akik is itt olyanok, mint a királyok, mind kéncsekre, mind hatalmokra való nézve. Kivált ez 12 esztendeig bírá azt a nagy tisztséget, de még azonkívül a császár veje volt, a kutyák ették meg a testét, holott ő egynehány ezer tallér érő temetőt csináltatott volt magának.

Azt megvallom kédnek, hogy mi itt tartottunk, és gondolhattuk, hogy itt is lehet zenebona és prédálás, vigyáztunk is étszakákon, de itt minden oly csendességben volt, mintha csak álom lett volna a rebellió. Nem hinné azt el, aki nem tudná, hogy a rébellióban is micsoda rendet tartanak, és hogy ahhoz képest micsoda kevés károk vannak. Mert ugyanis ki gondolhatná, hogy olyankor nagy prédálás ne legyen. A sok boltokot felverhetnék, a császár kincstartójára reá mehetnének. De nem, mert a tárház, ahol szoktak mindeneknek fizetni, nekünk is úgy nyitva állott, mint azelőtt.

Minekelőtte elvégezem ezt a levelet, jó kédnek azt is megtudni, hogy a birodalomban az szokás, hogy a császárok változásakor mindenik jancsárnak hópénzit napjában egy pénzzel megszaporítják, és azon kívül mindenik jancsárnak 15 tallér (baxis) azaz áldomás adatik; mostanában hogy kiadták, ment 5000 erszény pénzre. Tudja kéd, egy erszény ötszáz tallér; nekünk fele elég volna. Jó étszakát, édes néném. A császárral álmodjék kéd.




Previous - Next

Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library

Best viewed with any browser at 800x600 or 768x1024 on Tablet PC
IntraText® (V89) - Some rights reserved by EuloTech SRL - 1996-2007. Content in this page is licensed under a Creative Commons License