93
Rodostó, 25. martii 1731.

Édes néném, fillentenék, ha azt mondanám, hogy a minapi levelét kedvesen nem vettem kednek. Hát kéd kedvesen vette-é az enyimet? Kedvesen. Már én csak rébellióról fogok kednek írni, tavaly is írtam egy nagyról, most is írhatnék, ha akarnék. Azoknak pedig csak az az oka, hogy kéd most nem lakik Pérában. Elég a', hogy a minap ismét támadás lőn Constancinápolyban, eztet az arnótok kezdék, akik is esszevervén magokot jancsárokkal elegyesleg, két- vagy háromezeren a városon elszéllyedének, és olyan nemesi szándékban valának, hogy felverjék a császár udvarát, akit végben vittek volna, ha egynehány órával eleit nem vették volna. A császár úgy maga is veszedelemben lett volna, de eleit vévén a dolognak, és a főtisztei keményen viselvén magokot, a rebellisek közül sokat megölének, és elszéllyedének a többi. Ezt a rebelliót a császár leányának tulajdonítták, a szegény Ibrahim vezér feleséginek, aki is bátor asszony lévén, a birodalmat is szerette volna igazgatni, aminthogy igazgatta is a vezér éltiben. Elég a', hogy igazán vagy hamisan néki tulajdonítták ezt a rébelliót, és büntetésül a tenger halai közé veték. Egy ilyen fejdelemasszonyt úgy tetszik, hogy másképpen is gyomlálhatták volna a világból. De minthogy így esett, mit tehetünk rólla. Az egészség jól van-é, édes néném?