95
Rodostó, 1731. 20. septembris.

A minapi leveledben, édes néném, azt írád, hogy a vezért letették. Én pedig a hírért hírrel fizetek, mert tegnap ment itt el nagy ceremoniával az új vezér, akit vezérségre visznek. Azt mondják, jó ember, egy kevéssé kemény, amint jelit is adta útjában, mert egy falusi kadiát felakasztatott az ajtajára; hihető, hogy nem tett jól igazságot. Eztet Topál Osmán pasának híják, azaz Sánta Oszmánnak, mert sánta, valamely harcon sántult volt meg, de az esze nem sánta, mert nagyeszűnek mondják, noha keveset olvasott és írt életében, mert egyikét sem tudja. E' már harmadik vezér, amiolta a császárt letették. Micsoda rövid uraság, de nagy. Amint látom, az új császár megfogadja a letettnek tanácsát, hogy sokáig ne hagyja uralkodni a vezéreket. De a' jó tanács-é vagy rossz, a kéd ítélőszéke eleiben terjesztem. Mert ha a vezér jó, nem nagyobb hasznára volna-é a birodalomnak, ha meghadnák. Mentől tovább uralkodnék, annál inkább megtanulná az igazgatást, mind belső, mind külső dolgait az oszágnak, az idegen ministerekkel jobban tudna a külső dolgokról végezni. De ezekre időt neki nem adnak, mert olyankor teszik le, amidőn már egy kevessé kezdi üsmérni a dolgokot. Némelyikét pedig olyan hamar kivetik, mintha csak álmában lett volna vezér. Mindez a birodalomnak nagy romlására volna, ha eleit nem vennék, mert noha gyakrabban minden főtiszteket letegyenek is a vezérrel, de az alattok való tisztek megmaradnak. Ha a főcancellariust leteszik, az egész cancellariakon lévő tisztek, secretarusok, irók mind megmaradnak, és az új cancellarius azoktól mindjárt megtudja, hogy micsoda dolgok folynak, és azokot követi. Az új kincstartó hasonlóképpen megtudja az alatta valóitól, hogy micsoda rendet tartanak a tárházakban. Eszerént az újak hamar ókká lesznek, és a tisztek változásival a dolgok és rendtartások nem változnak. A birodalom dolga ilyenformán csak foly, de nekem úgy tetszik, hogy ha egy jó vezért sokáig meghadnának, hogy még jobban folyna. De mit mondjak, Ibrahim pasa sokáig vala vezér, ugyanazért is lőn az utolsó támadás, mert minthogy amég vezérek, addig igen nagy hatalmok vagyon; csaknem mintegy lehetetlen, hogy visszá ne éljenek hatalmokkal. E' pedig soha egyik a másikáról nem tanul, csak mind egy pórázon futnak. Valami mesterséget kellene nekik kigondolni, hogy olyan hamar ki ne tegyék őket. Ők aszerént cselekedhetnek, mint Pilátus cselekedett volt.

Éppen most jutott eszemben, a híres Pilátus ellen valamely panasz hogy ment Rómában, Jeruzsálemből Rómában kelleték menni, hogy ott mentené meg magát a császár előtt. Pilátus pedig a Krisztus varrás nélkül való köntösét a vitézektől elvette volt, úgy történék, hogy mikor a császár eleiben mene parancsolatjára, az a köntös éppen rajta talála lenni. Mihent a császár meglátta Pilátust, mindjárt felkele székiből, és szépen fogadá, azután elbocsátá magától. A császár csudálkozék cselekedetin; hogy vagyon a', hogy én azért hívattam ide Pilátust, hogy számkivetésben küldjem; de nem, hanem még felkelek előtte, és szépen fogadom. Mi lehet annak az oka? De Pilátus annál inkább csudálkozott a császáron, mert ő sem gondolhatta ki az okát. A császár ismét hívatja Pilátust. Pilátus ismét azon köntösben megyen a császár eleiben, aki is az előbbeni ceremoniával fogadja. A császár annál inkább csudálkozik dolgán, Pilátus hasonlóképpen. Egyik sem tudja minek tulajdoníttani. A császár egynehány nap múlva ismét hívatja Pilátust, de Pilátus uram, szerencsétlenségire hirtelenkedvén, mind más újabb köntöst vett magára, és a varrás nélkül való köntös elmarada, aki is megoltalmazta kétszer. Azért mihent a császár eleiben ment, nem hogy felkölt volna előtte, de keményen szólván hozzája, számkivetésre küldé Galliában. Eztet úgy higgyje kéd, amint tetszik. És maradok, aki vagyok.