117
Rodostó, 8. octobris 1735.

Amely keresztet még előre ellátjuk, hogy viselni fogjuk, úgy tetszik, hogy aztot könnyebben kellene viselni. A szegénységet is könnyebben tűrik, ha csak lassan, lassan esnek abban, mert hozzászokik. Édes néném, a jó Isten újabb keresztet adott reám, amelyet még előre általláttam volt, hogy reám fog szállani, de azzal könnyebbnek nem találom, de reménlem, hogy aki reám adta, erőt is ád a hordozásra. Ítéld el néném, ha nem nagy kereszt-é rajtam, hogy a mi jó Sibrik apánkot el kelle tegnap temetnünk, annyi nagy és hosszas betegsége után az Isten magához vévé. Egyrészint halálán nem kellene szomorkodnunk, mert az Isten végit vetette sok szenvedésinek, de másrészint lehet szomorkodnom, mert az egész gond és baj reám szállott, amely nem kevés olyan állapotban, mint melyben vagyunk. Kétféle nemzettel van bajom, akik egymást nem szeretik. Vannak olyanok, akik nem voltak kezem alatt, és akik nem szoktak a tőllem való függéshez, akik azt tartják, hogy már most felszabadultak minden más alatt való lételtől, akik azt gondolják, hogy a fejdelem csakhamar elérkezik, azért addig nem szükséges függeni valakitől. Azt is tekintik, hogy éntőllem, akitől kell függeniek igazság szerént, én magam sem üsmerem a fejdelmet, azt sem tudom, mint leszek elméjiben, mivel az gyakorta történik, hogy akit az atya szeretett, azt a fia nem kedvelli. Azt is hozzáteszem, hogy akitől se adományt, se büntetést nem várnak, ott az engedelmesség sem egész, mert az embereket vagy a haszonkeresés, vagy a félelem vezéreli, ritkán a szeretet vagy a becsület. Egy feljebbvalónak pedig nem lehet magának azzal hízelkedni, hogy szeressék mindenek csak ajándékon, hogyha tőlle valamit nem várhatnak, mint éntőllem, hogy nem várhatnak. A' való, hogy mindenkor csak azon kell igyekezni, hogy az alattunk valók inkább szeressenek, mint féljenek, de azzal nem kell magunknak hízelkedni, hanem azt kell egy feljebbvalónak magában feltenni, hogy kinek-kinek a maga rendihez való becsületit megadja. A maga hivatalját ne az emberekért való nézve kívánja jól végbenvinni, hanem az Istenért, és igen szeresse az igazságot. De ámbár mindeneket jól végbenvigyen is, hagyják-é szó nélkül? Nem. A tisztségben lévőkre mindenkor balítéletet szoktak tenni, de aki az igaz úton jár, van mivel vigasztalni magát. Vigasztalj, édes néném, mert van szükségem reá, de egyik vigasztalásom a', ha az egészségedre vigyázsz.

A vezérnek írott búcsúzó levelét urunknak, most jut eszemben, hogy eddig el kelletett volna kednek küldenem. Soha keresztény fejdelemhez a porta olyan hitellel nem volt, mint őhozzája szegényhez, az ő tanácsát mind becsülte, mind követte. Hidd el, néném, hogy tudott is jó tanácsot adni.

A fényes porta fővezérjének, Ali passának,
halála előtt írott búcsúzó levelének párja.

Ezen dicsőséges birodalom első méltóságában tündöklő, nagy bölcsességgel felékesített fővezér, kedves szívbéli barátom, kit Isten mindenható jókkal megáldjon.

Kétségkívül csudálkozni fog a vezér, kedves barátom, amidőn halálom hírével ezen levelemet fogja venni. De mivel az emberi természetnek halandósága a halált elkerülhetetlennek lenni mutatta, az Istenhez való szeretet hívott, hogy hozzá készüljek, és a győzhetetlen császárhoz való háláadóságom ösztönzött, hogy búcsúvétlen világból ki ne menjek. Melyre nézve, még egészséges voltomban mindenekről rendelést tévén, az udvarom főtiszteinek megparancsoltam, hogy halálom történvén, amidőn a vezért tudósítani fogják, kedves barátomnak ezen levelemet megküldjék. Hassanak azért szívére igaz barátjának utolsó szavai, és mutassa bé a császárnak kegyelmes uramnak igaz háláadósággal teljes szívemnek utolsó beszédit. Mindenkor az Isten megfoghatatlan bölcsessége rendelésének tulajdonítottam ezen fényes birodalomban való jövetelemet, de kiváltképpen azon indulatomot, amelytől viseltetvén oly időben jöttem, amidőn a hadakozás szerencsétlen sorsa által legnagyobb változások között forgottak a birodalom dolgai. Meggyőzte vala elmémet az Istenben vetett bizodalom, és fényes portában helyheztetett reménségem, hogy engemet el nem hágy, és ímé életemnek utolsó órájában is mondhatom, hogy meg nem csalattam, mert személyemet becsületben tartván, a velem lévő kevés számú híveimmel táplált, és az ellenségim szándékitól megoltalmazott. Én is mind ezeket szemem előtt viselvén életemben, orcám pirulása nélkül múlok ki ezen halandó világból, mert nem vádol lelkem üsmereti, hogy a birodalomban valakit megbántottam volna, és hogy a fényes porta valóságos jovát minden tőllem lehető módok szerént nem kerestem volna. Vigasztalásomra volt életemben sokszor, hogy ezen egyenes szándékomot a porta ministeri megüsmérvén, hozzám jó szívvel voltanak, és így csendes nyugodalomban élvén, ezen utolsó órámhoz készültem, amelytől egyedül várhattam minden nyomorúságimtól való felszabadulásimot. Mivel pedig törvényem azt parancsolta, hogy az Istent mindenekfelett és barátomot őérette, mint önnönmagamot szeressem, mondhatom, hogy mindazokot, akiket Isten ezen a világon gondviselésem alá bízott, ámbár szolgálatomra rendeltettek, fiaim gyanánt tartván szerettem, és ezen indulattól viseltetvén, irásban tett rendelésim szerént, amim volt, közikben osztottam. De nem szégyenlem megvallani oly megszűkült állapotomot, hogy a császár mellém rendelt és engemet jó szívvel, szorgalmatos hívséggel szolgáló tiszteinek illendő megjutalmazásokra semmit sem hagyhattam. Melyre nézve, ha a győzhetetlen császár előtt valamely érdemet tulajdoníthattam volna magamnak, azon kértem volna, hogy mindazokhoz, akik mellém rendeltettek vala, énérettem mutassa kegyelmességét. De minthogy magam is annyi esztendőktől fogvást inkább terhére voltam a portának, mintsem hasznára, egyedül csak a császár kegyelmességében ajánlom egyenként őket, de kiváltképpen Ibrahim hív tolmácsomot a mindenható Isten jutalmaztassa meg legdrágább áldásival velem tett jótéteményjit. És azon Isten nevében kérem, engedje meg, hogy kevés számú híveim, mintegy pásztor nélkül hagyatott juhok írásban tett rendelésimet véghezvivén, testemet az édesanyám mellé, minden világi pompa nélkül nyugosztatván, minden háborgatás nélkül bátorságosan követhessék más országokra útjokot, vagy akinek tetszeni fog, a birodalomba megmaradhassanak. Mindezek után pedig azon Istentől minden testi és lelki áldást kívánván a vezérnek és az egész birodalomnak, végzi szavait holtig hűséges barátja, már porrá és hamuvá leendő.
R. F.