124
Rodostó, 8. martii 1737.

Bezzeg néném, nyertünk mi a változásban, mint Bertók a csíkban, vigasztalásunkra vártuk ezt az ifiú fejdelmet, de szomorúságunkra jött. A szép rendtartást, amelyet az atyja szabott volt közöttünk, és amelyet oly igen igyekezett annyi esztendők alatt megtartani, és megtartatni velünk mind holtig, azt a fia harmadnap alatt felfordíttá, és annak elrontásán kezdé el az itt való életét. Úgyannyira, hogy olyan kevés idő alatt abban a keresztényi és fejdelemhez illendő rendtartásban csak egy kis fótocska sem marada meg, minden eltöröltetett, és csak a nagy rendeletlenségnek ködje szállotta meg a házunkot. Csak ebből elítélheti akárki, hogy mit remélhetünk, kivált mi, akik oly nagy fejdelmet szolgáltunk volt, akinek minden dolga okosságból, rendből és kegyességből állott. Most pedig mind ellenkezőt látunk, mert a rendet nagy rendeletlenség követte, az okosságot a hebehurgyaság, a kegyességet a harag és az idegenség, úgyannyira, hogy harminc esztendőtől fogva való bujdosásunk oly súlyosnak nem tetszett, mint már ez a három holnap. Most suhajtják leginkább mi megholt urunkot, mert szomorúan kell néznünk az atyja és a fia között való nagy különbséget, de már ebben benne vagyunk. Mihent ideérkezett, az atyjának minden jószágát híven kezében adtam. Való, hogy káromlás nélkül nem maradtam, mert a hamis atyafiak sokkal vádoltanak, és a hamis vádolásra a fejdelem sokat vizsgálódott utánam alattomban. De becsületem megsértésére valót semmit nem talált, ezt nékem maga is megvallotta. Nincsen semmi jobb, mint az igaz úton járni. A' volna kívánatos dolog, hogy az atyja nyomdokát követné, meg, mert a' bizonyos, hogy a porta vizsgálódik utána, hogy micsoda természetű. Azt kérdhetnéd, néném, hogy én mint vagyok az elméjiben. Csak úgy, mint a többi. Nékem csak egy istenfizessét sem mondott azért, hogy jószágára, cselédire viseltem gondot. Itt tegnap nagy földindulás volt, a föld sem nyughatik alattunk. Jó egészséget, néném.