135
Vidin, 7. aprilis 1738.

Már azt is végbenvittük, hogy idejöttünk, de postán, mert mi egyébképpen nem tudunk járni, ha szinte tíz napig voltunk is az úton. Elég a', hogy az elmúlt holnapnak 27-dik napján szaladánk ki Csernavodáról. Azt nem kell gondolni, hogy az ellenség űzött volna ki, hanem hogy mi mindent szaladva cselekeszünk. Posta lovakot mindenütt adának alánk és a portékánk alá. Azt elmondhatjuk, hogy a portékánk több pénziben áll már a császárnak, mint magunknak, mert a sok posta lovat mind a császár fizeti. Az utunk nem volt unadalmas, mert igen szép földön jártunk, csaknem mindenütt a Duna mellett. A' való, egy kevessé pusztás, mert a falak is puszták most a hadakozásban. Ezt a szép földet mind rácok bírják, kik nem igen dolgosok. A fejérnép igen csúfos süveget visel. Tegnap, amidőn két mélyföldnire lettünk volna Vidintől, a pasa három- vagy négyszázig való lovasokot külde előnkben, akik mind cifrán, mind jó paripások valának. A Duna-parton pedig egy kis mélyföldnire a várostól a pasa sátorai fel valának verve, a tihája előnkben jövén, a pasa nevével köszönté a fejdelmet, és a sátorok alá vivé, ahol megvendégelé a fejdelmet. Ebéd után a fejdelem a pasa paripájára ülvén, nagy pompával érkezénk a városban álgyúdörgések között. Nem a várban, hanem a külső városban vagyunk szállva. Másszor másról írok, most ez elég.