147
Csernavoda, 4-dik junii 1739.

Csak annak örülök, édes néném, hogy egészséges vagy. Itt most minden órán eloszolnak az apostolok, ki napnyugot felé, ki északra. A fermányok elérkeztenek, amelyekben olyan rendelés vagyon, hogy gróf Csáki úr, a nem okos, hazájokot elhagyó magyarokkal, Vidinben menyen. A kéd édes, jó és szép szolgácskája pedig Molduvában iromtat, Zai úrfi pedig Kocsinban, de együtt járunk Jászig. Kérdje kéd, ha bánom-é ezt a rendelést? Azt felelem reá, hogy nem. A fermányinkban pedig azt parancsolják a két vajdáknak, hogy becsületesen fogadjanak. A posta fermányunkban pedig a' van feltéve, hogy egy órával elébb induljunk meg, mintsem kelletnék. Ez a cancellária szokása, mert itt nem teszik, hogy hamar induljon, vagy siessen, mikor valahová küldenek valakit, hanem azt írják a fermányban, hogy egy órával elébb induljon meg, és egy órával elébb legyen ott, mintsem kelletnék. Én ezt jó mondásnak tartom. Énnekem már ne írj néném, valamég Jászból nem írok. De akkor egy órával elébb kell írni, hadd vehessem elébb egy órával. Én pedig még Bukurestről is fogok írni. Mi jó vagyok én, de kéd is jó.

A szegény fejdelem azt hadta volt, hogy az apja mellé vigyék temetni, de azt meg nem engedték, azért ennek előtte egynehány nappal eltemetők estve egy görög templomban. Az apja felől elmondhatom, valamint egy régi nagy ember felől mondották volt, hogy ha született, bár soha meg nem holt volna. A fia felől pedig, hogy ha e nyomorult világra nem jött volna, semmit nem vesztett volna rajta. Mert szegénnyel úgy bánt a vezér, valamint a gyermekkel, noha már negyven esztendő felé jártunk; csak a sok szép szót és ígéretet adták a külső dolgok iránt, mert ami a belsőköt illeti, arra nem lehetett panaszunk, mert eleget adtanak, a sok paripát, a sok szép szerszámot és nyolcvan tallér egy napra csak elegendő, hogyha tudtunk volna abból élni és megfelelni a méltóságnak. De semmiben nem tudtunk magunknak segítteni, a tanács pedig nem kellett. Sok dolgokra esze szép volt szegénynek, de igen rossz neveltetése volt, és nem szeretett semmit is tanulni, mert nem szokta volt meg a tanulást. Az ész pedig tanulás nélkül csak olyan, mint amely föld parlagon áll. Más országban talám inkább mehetett volna valamire, de éppen nem erre való volt. Minden magaviselése, szokása ellenkezett az itt való nemzettel, mert sohult úgy nem vigyáznak az embernek magaviselésire, mint itt. Ha pedig a nemzetit nem szerette, azt nem kell csudálni, mert olyan helyt neveltetett, ahol gyűlölik a mi nemzetünket. De kivált bennünket, akiket az apja szeretett, éppen nem kedvelhetett. Elég a' hogy minden élete és dolga szegénynek ebben az országban csak olyan volt, mint a szalmatűz. Azért ne beszéljünk többet felőlle, az Isten irgalmazzon szegénynek. Hanem arról beszéljünk, hogy nekem készülnöm és rakodnom kell, mert holnap vagy holnapután innét elillantok, és ha magát Erdélyt meg nem látom is, de a köpönyegit meglátom, mert az erdélyi havasokhoz nem messze megyek el. Néném, neveddel is köszöntöm őket. Nem gondolom, hogy a Bozzára menjek kaszáltatni, de bosszúságra, iszom a Bozza viziből. Minthogy minden írószerszámimot elrakom, azért a levelet is elvégezem. De engemet el nem kell felejteni, és az egészségre kell vigyázni. De írni is kell, és úgy ne tégy, valamint egy olyan úriasszony, aki se nem írt, se nem olvasott, se nem varrott soha is, azt pedig csak azért, mert szégyenlette az oculárét feltenni.