154
Bukurest, 23. octobris 1739.

Gondold el néném, itt is kell félni azoktól a veszett kozákoktól, mert ha szinte a békesség meglegyen, de a muszka ármádából sok százan elszakadván, erre a földre is béütöttek prédálni. Úgy tetszik, mintha csak engemet keresnének, és ha idejöttek volna, az ágyban találtak volna, mert ennek előtte egynéhány nappal estve, amidőn le akartam volna fekünni, egy kis hideg jött reám; egész étszaka aluttam, de másnap, mintha minden tagomot, ízeimet elszedték volna egymástól, úgy voltam, semmimet meg nem mozdíthattam, még csak az ujjaimot sem. Egyszóval, valamint egy darab fa, vagy akiben egy csepp vér nincsen, olyan voltam. Se meg nem fordulhattam, se még csak a pohárt sem szoríthattam meg, noha igen nagy belső forróság lévén rajtam, szüntelen szomjúhoztam, de legkisebb fájdalmat nem éreztem. Így voltam harmadnapig, azután egy kevessé az erő meg kezdett jőni, de úgy leapadott róllam a hús, mintha egy holnapig feküttem volna, a belső nagy forróság emésztette volt meg. Azután eret vágattam, fele a véremnek olyan volt, mint a hideg étek, fele mint a ténta. Eztet a jászi mulatságos lakásom okozta volt. Már most úgy vagyok, hogy kimehetek a szállásomról. De elítélheted, édes néném, micsoda állapotban voltam éppen azon a napon, amelyen meg sem mozdulhattam az ágyban, mert a szolgám mondja, hogy uram, itt rossz hír vagyon, mert a vajda udvarában igen rakodnak szekerekre, a vajda kiment a városból, és a városon minden ember futófélben vagyon, mert azt mondják, hogy a kozákok nem messze vannak. Ezt hallván, csak gondoltam, hogy most oda vagyunk a tyúkoknak, és csak azt vártam, hogy mikor jőnek bé a házamban, mert tudtam, hogy olyan embertelenek, hogy még meg sem jelentetik magokot, már mindenemet nekik szántam volt. De az Isten úgy adá, hogy másnap hozák hírit, hogy csak a széllyeken kóborolnak; azután hovátovább jobban lecsillapodék a hír, és mi is lecsendesedénk. Talám már teljességgel megmenekedünk a veszett kozákoktól. Annyiszor írtam már felőllök, úgy tetszik, hogy tégedet is megijesztettelek, néném, vélek. Itt már a tél jól béállott, de a vajda, aki mindenkor jól volt hozzám, most megváltozott, mert nem állottam akaratjára, az ő vajdaságánál drágábbnak tartom becsületemet és nemzetségemet. Vigyázz, néném, az egészségre, mert a' drága portéka, és írj.