158
Rodostó, 20-dik augusti 1740.

Micsoda nyomorúság, néném, abban a nagy városban lakni, ott hegyről-hegyre mászkálni, ott hol egyhez, hol máshoz járkálni. De ha nagy baj és fáradság is, de annak meg kell lenni, főképpen az olyanoknak, mint mi, akiknek mástól kell várni. De az Isten ebben az elhagyatott állapotunkban sem hagyott még el, és rendelt szükségünkre valót. Áldassék szent neve érette! Úgy nem jártam mégis, mint aki Rómában ment, és a pápát nem látta, mert láttam a császárt, éppen a szállásom előtt ment el. Egyébképpen nem köszöntöttem, hanem azt kívántam, hogy az Isten hozza szent anyaszentegyházában, és adjon egészséget neki, mert ő ád kenyeret nekünk. Háláadással is kell hozzája lennünk, mert Isten gyűlöli a háláadatlanokot. Elvégezvén tehát dolgomot, hajóra ültem, és ma ide visszáérkeztem. Igen jó hajókázásom volt, estve indultam meg, ma reggel itt voltam, és itt vagyok, és itt leszek, amég a mindenható Istennek tetszik. Ha itt lesz halálom, legyen akaratja, ha innét máshuvá küld, abban akaratja legyen meg, csak szent áldása legyen rajtam. Amen.