171
Rodostó, 1748. 15. aprilis.

Immár a keresztyének is megbékéltek. Ennek a holnapnak a kezdetin volt meg a békesség a magyar királyné és a francia király között; ugyanebben a békességben engede a magyar királyné Oloszországba két vagy három tartományt Dom Filepnek. Legyen hosszas békesség, de a királyok között csak támad valamely per, amelyet az álgyúprokátorokkal folytatják. Itt mi csendességben vagyunk, a császárunk a békességet szereti, a szomszédival jól vagyon, a nép szereti. Aki pedig valami izgágát keres, és a bőriben meg nem fér, azt csakhamar a halak országában küldi, de fő nélkül. A török urakot pedig nem a hazához való szeretet indítja fel, hanem csak az a veszett fösvénység. A jancsárok itt ha feltámadnak, a pénzzel mindjárt lefektetik őket. Ez a császár olyan kezlár agájának véteté fejit, akinek fejdelemhez illendő kincse volt, mégis a bőriben meg nem fért, hanem a császár ellen kezdett holmit indíttani. A kezlár agáknál boldogabb nem lehet e világon: szüntelen a császár előtt vannak, az asszonyira ezek vigyáznak, annyi kincset gyűjthet, amennyit akar, noha minek, mivel gyermekek nem lehet, feleségre szükségek nincsen, mivel ami azt a szükséget okozná, azt tőllök egy késsel elmetszették.