185
Rodostó, 1752. 20. maji.

Kedves néném, öt esztendeje, hogy leveledet nem vettem, igazán mondván öt holnapja. Nem sok-é a'? Azelőtt gyakrabban írtunk egymásnak. Mitől van az? Talám attól, hogy vénülünk? De a' héjával bétöltöm a kéd akaratját, és a törökök szokását végig leírom. Az utolsó levelemet a derviseken hagytam el, és ismét rólok írok.

A derviseknek legfővebb külső foglalatosságok a', hogy táncoljanak kedden és pénteken. De amég ehhez a komédia áitatossághoz kezdjenek, a superiorjok predikációt csinál; azt tartják, hogy ezt a predikációt akármely valláson lévő meghallgathatja. A szerzetesek pedig kerekdéden ülnek a térdeken, a predikációnak vége lévén, a kórusba az énekesek és a flautások elkezdik az éneket, amely sokáig tart. Amidőn bizonyos verseket énekelnek, a superior esszeveri a kezeit, és erre a jelre a szerzetesek felkelnek, a karokot kiterjesztik, és keringeni kezdenek kerekbe; azt pedig oly sebességgel, hogy aki nézi, a feje szédülni kezd. Szoknyaforma van rajtok vastag posztóból, és noha oly sebességgel forogjanak is, mint a szekérbe a kerék, de egyik a másikát meg nem éri. A superiorjok jelt adván, egyszersmind elhagyák a táncot, és ki-ki a maga helyére lekucurodik. Minthogy pedig ehhez igen ifiúságokba szoktatják őket, azért legkisebb főszédülést sem éreznek. Énnekem pedig a fejem szédelgett, csakhogy néztem is őket. Négyszer vagy ötször kezdik így el a keringést. Ezek megházasodhatnak, de el kell hagyni a dervisséget.

A török vallást jobban nem lehet elvégeznem, mint azon, hogy micsoda tisztelettel vannak a Krisztushoz. A' nem igaz, hogy káromlással volnának hozzája, mint sokan azt tartják, mert itt nem közönséges népet kell érteni, hanem az írástudókot. Ha pedig oly boldogtalanok, hogy nem hiszik a Krisztus Istenségit, legalább úgy tisztelik, mint az Isten fuvallását, mint az Úr mellett lévő nagy szószóllót. Azon megegyeznek, hogy az Isten küldötte el, hogy olyan törvényt hozzon, amely teljes kegyelemmel. Ha pedig hitetleneknek hínak minket, nem azért, hogy a Krisztusba hiszünk, hanem azért, hogy nem hisszük, hogy Mahumetet az Isten küldötte volna. Jól cselekesszük.