187
Rodostó, 17. novembris 1752.

Itt kedves néném, szép idők járnak, az ablakok nyitva vannak, lehet tehát most írni a török lakadalomról.

A császároknál a házasság nem szokás, hihető, hogy ők abban az ország csendességire vigyáznak, de az is hihető, hogy a lakadalmi irtóztató költségeket akarják elkerülni. A császár annyi rableányt tarthat, amennyi néki tetszik. Akik férfiú gyermekeket hoznak e világra, azokot úgy tekintik, mint császárnékot, és a fiok császárok lehetnek idővel.

A törökök között kétféle házasság vagyon: a törvény szerént való házasság és a bérben való házasság; a harmadik, a rab leánnyal való ágyasság. A törvény szerént egy török akármely gazdag legyen, de három vagy négy valóságos feleségnél nem vehet többet. A bérben való házasság minden ceremonia nélkül megyen véghez, hanem megalkusznak a leány apjával és anyjával, akik bérbe akarják adni leányokot a bíró előtt, aki írásba teszi, hogy egy ilyen legény, egy ilyen leányt magához akarja venni, hogy feleség helyett legyen. Köteledzi arra magát, hogy étellel, ruházattal fogja tartani, úgy a tőlle leendő gyermeket is, de olyan formában, hogy visszáküldheti az apja házához, amikor néki tetszik, megfizetvén a bért az alku szerént. Ami pedig a rab asszonyokot illeti, a törvény szerént a törökök arra fordíthatják őket, amire szeretik. A törököknél a gyermekek egyaránt osztoznak, akármely asszonyoktól valók legyenek. Hanem az a különbség vagyon, hogy a rab asszony gyermeke rab lesz, valamint az anyja, hogyha az atyja fel nem szabadítja.

Amidőn a férfiú hal meg előbb, az asszony kiveszi a néki kötött pénzt; ez a valóságos feleséget illeti, mivel a többivel nem gondolnak annyit. A török a valóságos feleségit elveszi, akinek fizet, bérben tartja, a rab asszonyát pénzen veszi.

Egy ember, aki el akar válni a feleségitől, tartozik néki megadni, amit néki kötött házasságakor, az elválás a bíró előtt megyen végben, és azután mindenik rész szabad.