189
Rodostó, 1753. 11. junii.

Kedves néném, azt írod, hogy úgy tudod a törökök szokását, vallását, mint a mufti. Úgy tetszik, hogy nem kellene csúfolódni, még a muftihoz tenni magát, akinek térdig érő szakálla vagyon, és olyan csalmája, mint egy méhkas. Meg ne bosszonts, mert többet nem írok, noha már félben nem hagyom. És azt mondom, hogy a törökök a mosodásról való parancsolatot két mosodásban tartják, nagy és kicsid mosodásban. Az első abban áll, hogy az egész testet megmosák, ezzel leginkább a házasok tartoznak, és ahol feredők nincsenek, a férfiú a folyóvízben vagy tengerben háromszor lebukjék, akármely hideg legyen. A kis mosdás pedig abból áll, hogy arccal Mekka felé forduljon, megmossa orcáját, orrát, kezit, karját, lábait.

A mosdás után szemeket a földre vetik, és úgy vannak egy kevés ideig, hogy magokhoz térjenek, és az imádsághoz készüljenek, amely ötször vagyon napjában. Az első hajnalba, a 2. délben, a 3. dél és napnyugot között mintegy négy óra felé, a 4. napnyugtokor, az 5. mintegy másfél órakor napnyugot után. Hogy pediglen minden megtudhassa az idejét ezeknek az imádságoknak, nem harangszóval adnak jelt, mert nálok harang nincsen, hanem arra rendeltetett emberek vannak, kik felmennek a mecsetbe, az ujjokkal bédugván fülököt, egész teli torokkal éneklik ezeket a szókot: Az Isten nagy, nincsen más Isten az Istenen kívül, jöjjetek a könyörgésre, ihon világosan hirdetem néktek. Ezek a bőrharangok ezeket a szókot először dél felé éneklik, azután észak, napkelet és napnyugot felé.

Ezt mindenek meghallván, megmosdanak, és a templomba mennek. Az ajtó előtt ki-ki leteszi a papucsát, vagy a keziben béviszi, nagy tisztalettel meghajtja magát, és köszönti a rejtékbe lévő Alkoránt, amely rejtékhely jelenti Mekkát; azután ki-ki felemelvén szemeit, a hüvelykét a füleibe teszi, minekelőtte letérdepeljen. Azután a pap felkél, és kinyitott kezeit a fejére teszi, a füleit a hüvelykével bédugja, és igen felszóval, de halkkal énekli: Nagy Isten dicsőség tenéked, Úr, hogy a te neved áldassék és dicsőíttessék, hogy a te nagy voltod megüsmértessék, mert csak te vagy a nagy Isten. A nép csak lassan mondja utána.

Rendszerént pedig ezt az imádságot mondják, a szemeket a földre függesztik. E' nálok olyan imádság, mint nálunk a miatyánk. (Az Istennek nevében, aki teljes jósággal és irgalmassággal, dicsértessék a világ ura, aki teljes jóságú és irgalmasságú. Isten, minden embereknek ítélő ura, mi tégedet imádunk, mi tebenned vetjük minden bizodalmunkot, tarts meg minket, mivel igazán való úton hívunk segítségül, ez az út az, amelyet te választottad, és az melynek kedvezel kegyelmeddel, e' nem a hitetlenek útja, se nem azoké, akikre méltán haragszol.) Ennek az imádságnak a kezdete jó, de a vége farisaeusság.

A törökök az imádságot mindenkor azon végezik el, hogy köszöntik a két angyalokot, akik tartások szerént kétfelől állanak. Ezt pedig így viszik végben: a szakállokot kezekben veszik, jobbra és balra fordulnak. A törökök pénteken olyan szándékkal imádkoznak, hogy az Isten kegyelmét nyerjék az egész törökökre; szombaton, hogy a zsidók megtérjenek; vasárnap a kerésztyének megtérésekért, hetfün a prófétákért, kedden a papokért, szeredán a holtakért, a betegekért, a rabokért, kik a hitetlenek között vannak, csötörtökön az egész világ megtérésiért.

Kedves néném, alkalmasint tudja már kéd a török vallást, de nem tartok semmitől is, mert még soha egy keresztyén asszonyt sem hallottam, hogy törökké lett volna, a rabokon kívül. Ők azt tudják, hogy a francia azt mondja, hogy Törökország a lovak paradicsoma és az asszonyok purgátoriumja.