194
Rodostó, 14. decembris 1754.

Kedves néném, lehet-é nagyobb hírt írni, mint egy hatalmas császárnak halálát. Ma hallottuk meg, hogy tegnap Mamut császár elhagyá a világot. Egynehány napig betegeskedvén, a nép igen kívánta volna látni, olyan helyre viteté magát, ahol megláthatá. Tegnap, hogy a népnek kedvit találja, nagy erőt vévén magán, lóra ült, és a Szent Sofia templomában ment. Mikor visszátért volna, ha meg nem kapták volna, leesett volna a lóról, és amidőn a házához érkezék, csakhamar meghala. Elmondhatni, hogy nagy császár volt. A hadakozásba szerencsés volt, azt elmondhatni. Azt is elmondhatni, hogy nem kívánta a hadakozást elkezdeni, és békességben akart uralkodni. Egynehányszor akartak zenebonát indíttani ellene. De ő annak elejit vette, lecsendesítette, és az indítóktól a fejeket elvétette, hogy többé azt ne cselekedjék. A nép igen szerette, mind keresztyén, mind török, maga is a keresztyénekhez jó akarattal volt. A birodalmat csendesen igazgatta, kegyetlen nem volt, a vezérit sokszor megváltoztatta, de egyet sem öletett meg. Elmondhatni felőle, hogy nagy császár volt, noha kis termetű. Helyiben Oszmánt tették, az atyjáról való testvéröccsét. A' pedig legkisebb ellenmondás nélkül mene végben. Oszmánnak az anyja még él, az is megmenekedék a rabságtól. Mind Mamut, mind Oszmán a Musztafa császár fiai. Immár harmadik császár vendégi vagyunk; az Isten ő szent Felsége az ő kezekből táplál minket bőséggel. Kedves néném, kalinitza!