199
Rodostó, 30. aprilis 1756.

Ennek a holnapnak a kezdetin a császár aprilist járata Zaid effendivel, mert letevé a vezérségből. Az új vezér Imrehor Musztafa, Moriába lévén, ma ideérkezék, Constancinápolyba megyen. E' már másodszor vezér. A francia és az ánglus hadakozást hirdetének egymásnak. Az anglusok igen kegyetlen, kemény szívűek és háláadatlanok. A minap olvastam egy anglusról, aki ugyan érchercegje volt a háláadatlanoknak, lehetetlen, kedves néném, hogy le ne írjam. Tudom, hogy azt mondod utána, hogy szamár volt.

Elég a', hogy egy rendes ifiú anglus, az atyja kereskedő volt és gazdag, de ő igen fösvény lévén, még többet akara szerezni, azért más több kereskedőkkel Amérikában indula. Mikor Amérika széllyin volnának, a hajóskapitány egy sziget mellett megállapodék, hogy innyavaló vizet hordasson a hajójában. Amég a vizet hordották, az anglus kereskedők kimentek a hajóból, hogy vadásszanak. Az ifiú anglus is kiment vélek, de mint nem okosok, igen eltávozának a parttól, a vademberek reájok rohanának, és mind megölék a többit, csak éppen az ifiú anglus szaladott el. A kapitány észrevévén a dolgot, csakhamar onnét megindula, az ifiú ott marada. Aki is rettentő keserűségbe és rettegésbe bujdosott imede-amoda az erdőben, nem tudván hová lenni, szüntelen tartott attól, hogy valamely vademberre ne találjon, aki mindjárt megöli. Az éhséget is már kezdette volt próbálni, megszabadulásról semmi reménsége nem lehetett. Nem is mért a tenger partjához közelgetni, hogy valamely hajót láthasson, akin megszabadulhasson, se valami ételre valót keresni, hogy valakire ne találjon. Elfáradván az erdőben, egy kis dombocskára heveredett, de mint elhüle azon, hogy hátratekintvén, egy leányt láta a bokor közül kijőni, aki hozzája mene. És mindenik álmélkodni kezde egyik a másikán, és mindenik kegyesen kezdé egyik a másikát tekénteni. És ha az ifiú megkedvellé a vadleánynak termetét és személyit, aki is mezítelen volt, a leánynak is megtetszék az ifiúnak termete, fejér ábrázatja, és annyira megszereté, hogy mindjárt azon kezde gondolkodni, hogy tarthassa meg életét. És egy barlangba vivé, és minekutána szép gyümölcsökkel megvendéglette volna, egy szép forráshoz vivé, hogy innék. Hihető, hogy a leány előkelő renden való volt, mivel mindennap felékesíti vala magát igen szép csiga-nyakravalókkal. Azután a leány vadállatok bőreit vivé a barlangba, hogy a legény reájok feküdjék, és sokféle színű tollakkal felékesíté barlangját. Hogy pediglen mulatságot szerezhessen néki, kiviszi vala őtet estve vagy a holdvilágon valamely szép kies helyre, valamely forrás vagy patak mellé, ahol a legény nyugodhatott, ő pedig addig vigyázott, vagy pedig az öliben aluttatta, és felköltötte, mihent valamely zörgést hallott. Eszerént töltik vala idejeket, amég magoknak új nyelvet nem csinálának. Akkor a legény megérteté véle, hogy szerencsésnek tartaná magát, ha őtet bírhatná a maga hazájában, ahol néki szép köntösöket csináltatna.

Egynehány holnapokot töltöttek vala el nagy szerelembe, amidőn a leány a tengeren egy hajót meglátván, és már tudván, mit kelletnék cselekedni, jeleket mutata, hogy a hajó a parthoz közelítene. Estve mind a ketten a hajóban ülének, a hajó Barbád szigetében igyekezett, az ifiúnak is oda kelletett volna menni. Nagy örömbe valának, hogy megmenekedhetének a sok nyughatatlanságtól és félelemtől. De a leány micsoda víg szívvel hagyá el hazáját és szüléit, hogy azzal tölthesse életét, akit úgy szeretne, és akinek élete veszedelmével tartotta meg életét. De menél inkább közelgetnek vala ahhoz a szigethez, a mi ifiúnk annál kedvetlenebb és gondolkodóbb kezde lenni, megvizsgálván azt magában, hogy ő mennyi időt töltött el hejában, hogy azon idő alatt az ő pénze semmi interest néki nem hozott, az ő kereskedése azon idő alatt nem folyt. Hogy pedig visszászerezhesse azon vesztéseket, és jó számot adhasson szüléinek az útjáról, elvégezé magában, hogy attól a társától, aki véle annyi jót tett, megváljék, mihent a szigethez érkezik. Ahol, mihent a hajó odaérkezik, a tengerparton vásárt tartanak, ahol a rabokot eladják, valamint nálunk a lovakot és az ökrököt adják el. A szegény nyomorult vadleány sírni és reménkedni kezde, de csak hejában. Azt is értésire adá, hogy terhes volna tőle. De az ifiúnak a szíve semmin meg nem esék, hanem csak a maga hasznán. De sőt még, hogy megtudá, hogy terhes volna, még nagyobb áron adá el egy kereskedőnek. Kedves néném, mit mondasz erről a háláadatlanról? Én csak azt mondom, hogy az Isten megfizette irtóztató háláadatlanságát. Legalább ne adta volna el, ha magának meg nem akarta tartani. Oh fösvénység, mennyi lelket vesztesz el?!

A prussus ebben a holnapban kezdé el a királyné ellen ok nélkül a hadakozást, és foglalá el igazságtalanul Saxoniát.