11
Drinápoly, 22. aprilis 1718.

Nem tudom, ha a Noé bárkájából írom-é ezt a levelet vagy Drinápolyból, mert itt mindenütt olyan nagy árvíz vagyon, hogy az egész város vízben vagyon. Csak a' jó, hogy tiszta idők járnak, másként azt gondolnók, hogy esmét özönvíz leszen. Hihető, hogy a hegyekben lévő havak szaporították meg az itt való folyóvízeket, mert amely folyóvíz megyen el a házunk előtt, úgy megáradott, hogy az utcákon csónakokon járnak. De itt olyan dolog történt, amely csak az özönvízkor történt, mert itt lóháton kelletett elhozni az étket a konyháról. Hallotta kéd azt, hogy még a római császárok is ilyen pompával küldöttek volna a konyhára? Csak éppen Habakuknak kelletett volna száraz lábbal étket hozni. Ez a pompás étekhozás talám két nap tartott. Azt ne gondolja kéd, hogy teljességgel gyalog is el nem hozhatták volna, mivel a víz csak szárközépig ért. De a szolgák inkább mentek lovon a konyhára. A' bizonyos, hogy nem volt szükségünk arra a nagy óriásra, aki felől azt tartják a zsidók, hogy az özönvízkor ha felmene a legnagyobbik hegyre, a víz csak öviig ért, és mindenütt a bárka mellett járt, valamint a csatlós a hintó mellett. Már ezután lehet híreket írni, mert mind a házam melegebb, mind pedig a hírek megolvadtak. A szeretetemet az özönvíz el nem oltja. Hát kéd szeret-é engemet? Vigyáz-é kéd az egészségire?