18
Bujukdere, 15. septembris 1718.

Édes néném, már kétszer volt az a szerencsém, hogy láthattam kédet, de úgy tetszik, mintha még nem láttam kédet. De azt vettem észre, hogy mikor kédnél vagyok, a nap oly sebesen repül, valamint a fecske; mikor pedig itt vagyok, akkor rák hátán jár. De én veszekedhetném kéddel, mert két naptól fogvást levelét nem vettem kédnek. Hogyha pedig letennők a restséget, mindennap vehetnék levelet kétszer is. Azt jó megtudni kédnek, hogy én telhetetlen vagyok a kéd leveleinek olvasásában. Ha azt akarja kéd, hogy jókedvű legyek, gyakran kell nekem írni. Mikor pedig a kéd leveleit olvasom, akkoron nincsen szükségem a hegedűsre, hogy táncoljak. Mert azt tudom, hogy mások is úgy tartják, hogy egy kedv szerént írott levél jobb egy táncnál. Itt mi csak várjuk, hogy szállást rendeljenek, addig sátorok alatt leszünk, mint az izraéliták. A francia követnek, Bonacnak, közél mihozzánk egy háza lévén, gyakorta jő ide feleségestől. De még minálunk nem volt; azt akarja, hogy mi menjünk elsőben hozzája. Abból pedig semmi sem lesz, mert a mi urunk tudja, mi illendő, és mi nem illenék hozzája. Még a titulus iránt is vagyon valami akadály, és az ilyen akadály megakadályozhatja, hogy az akadály elvettessék, és ilyenformán egymást meg nem látják. De minthogy nekem semmi akadályom nincsen se a precedencia, se a titulus iránt a követtel, azért gyakran járok hozzájok. Az asszony olyan, mint egy darab nádméz; azt is elmondhatni, hogy olyan az asszonyok között, mint a jóféle gyöngy a több gyöngyök között. Jaj! elfelejtettem, hogy sohasem kell egy asszonyt dicsérni más asszony előtt, mert a' nem esik jóüzün. Hát a' nekem jóüzün esék-é, hogy a levélben káposztásfazéknak neveznek. De én azt csak elszenvedem a hasznáért. Micsoda szép állapot, mikor az ember a nénjire meg nem haragszik. Az egészség mint vagyon, vigyáznak-é reája? Szeretnek-é amiolta nem láttak? Mert én úgy szeretlek édes néném, mint a káposztát.